Folytatódhat az esés a tőzsdén az elemző szerint

Folytatódhat az esés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyama letörte a 17 ezer forintos szintet, így amennyiben nem sikerül a szint fölé visszakapaszkodnia, akkor a 16 ezer forintos támasz foghatja meg a kurzust. A Mol árfolyamát alulról a 2400 forintos szint támasztja, ennek letörésénél viszont a szakértő szerint a 200 napos mozgóátlag vonalára érdemes figyelni 2368 forintnál.
    

Hozzátette, a Richter tovább emelkedhet, 8582 valamint 8620 forintnál látható két rövid távú ellenállás. A Magyar Telekom árfolyama 430 és 440 forint között mozoghat. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 988,92 pontos, 1,92 százalékos csökkenéssel, 50 483,99 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 19,7 milliárd forint volt.


A Mol árfolyama 6 forinttal, 0,25 százalékkal 2430 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 915 forinttal, 5,13 százalékkal 16 905 forintra esett, forgalmuk 14,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 431 forintra gyengült, forgalma 98,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,25 százalékkal 8515 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com