Folytatódhat az ingatlanok drágulása a fővárosban egy ingatlanfejlesztő szerint

Az idén is folytatódhat a lakóingatlanok árának emelkedése Budapesten a Cordia Zrt. szerint, az ingatlanfejlesztő cég a várható drágulást a növekvő építési költségekkel és a kínálat szűkülésével magyarázza.A Cordia Zrt.

keddi közleménye hangsúlyozza, hogy a fővárosi lakóingatlanok négyzetméterárainak átlaga 2017-ben átlépte a 700 ezer forintot, a lakáseladások száma pedig 15 százalékos emelkedéssel 8100-ra nőtt, viszont 9700 - vagyis 2016-hoz képest 8 százalékkal kevesebb - lakás értékesítése kezdődött meg.

    
A közlemény idézi a Cordia Zrt. vezérigazgatóját, aki a kínálat csökkenését a kedvezményes áfa jövője miatti bizonytalansággal magyarázta. Földi Tibor hozzátette, hogy az 5 százalékos építőipari áfakulcs meghosszabbítása vagy véglegesítése kedvezően hatna a nemzetgazdaságra. A szakértő idén 8-10 százalékos áremelkedésre számít az új lakások piacán.
  

A teljes budapesti lakáspiacot elemző felmérésből kiderül, hogy az összes eladó új lakás majdnem háromnegyede a VIII., a IX., a XI., a XIII. és a XIV. kerületben található. Az V. kerületben 20 millió forint alatt nem lehet lakást találni - bár ebben az árfekvésben már lehet garzonlakásokat kapni a belső kerületekben - és a legdrágább, 100 millió forint fölötti lakások egy részét is a belvárosban kínálják. Hozzátették, 20 millió forint fölött jelentősen megugrik a kínálat, közepes méretű lakásokat már 30 millió forint alatt is lehet találni.
    

A 2017. utolsó negyedévét értékelő felmérés a négy lakásosnál nagyobb, már értékesítés alatt álló projektek, a több ütemből álló projektek közül az értékesítés alatt állók lakásainak adatait tartalmazza.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com