Folytatódnak a tárgyalások a sztrájkbizottsággal a Continental makói üzemében

Csütörtök délután folytatódnak a tárgyalások a Continental makói üzemében, ahol szerdán 24 órás munkabeszüntetés kezdődött a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) szervezésében - tájékoztatta a cég az MTI-t.A közlemény szerint a munkabeszüntetésben résztvevő dolgozók - a jogszerű sztrájk követelményeinek megfelelően - írásban tettek nyilatkozatot a részvételi szándékukról. A munkaügyi elszámolások alapját is adó dokumentumok szerint 592 dolgozó vett részt a sztrájkban az üzem 1700 munkatársából.

    
Rendkívüli eset nem történt, minden munkavállaló biztonságban tudhatta magát a sztrájk alatt, a munkát végző dolgozók zavartalanul folytathatták a tevékenységüket - áll a közleményben.

A szakszervezet adatai szerint a délutáni és éjszakai műszakban dolgozók 70 százaléka nem vette fel a munkát, de többen menet közben is csatlakoztak az újabb tiltakozó megmozduláshoz. A sztrájkőrök és a sztrájkbizottság tagjai szerint a munkáltató megpróbálta szépíteni a statisztikát azzal, hogy a tiltakozó dolgozók közül többnek felajánlotta: vegyen ki szabadságot, így is sztrájkolhat, de legalább fizetnek is neki.
   

A gumigyári dolgozók a számukra kedvezőtlen módon megváltoztatott munkakörülmények, egyebek között a túl sok túlóra és a tíz évnél hosszabb ideje ott dolgozók plusz juttatásainak elvétele ellen tiltakoznak - áll a szakszervezet közleményében. Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) titkára korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a munkáltató tavaly nyáron mondta föl a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta azt. Az új megállapodásról - kisebb megszakításokkal - decemberig folytak a tárgyalások, de nem tudtak egyezségre jutni, ezért előbb figyelmeztető sztrájkot, majd nyolcórás munkabeszüntetést hirdetett a szakszervezet, majd kénytelenek voltak 24 órás munkabeszüntetésbe kezdeni.
    

A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja, ahol hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végzik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. - a megelőző évhez képest csaknem 10 százalékkal csökkenő - nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 73 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózott eredménye 2018-ban 2,644 milliárd forint volt, a 2019-es évet pedig 3,294 milliárd forint veszteséggel zárta a vállalkozás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com