Folytatódott a Praktiker modernizációs programja tavaly

Folytatódott a Praktiker modernizációs programja tavaly, amelynek keretében decemberre a szombathelyi áruház újult meg - közölte az áruházlánc hétfőn az MTI-vel.A 2001-ben megnyitott szombathelyi áruházat 250 millió forintból korszerűsítették. 2008-ban volt az utolsó nagyobb fejlesztés, de a változó vásárlói igények miatt is változtatni kellett - indokolták a beruházást, amely tájékoztatásuk szerint áttekinthetőbb elrendezést és gyorsabb kiszolgálást eredményezett.  
    

Kifejtették, hogy az utóbbi években fellendült az építkezési kedv, egyre népszerűbbek a lakberendezési termékek is. A vevők között egyre több a fiatal, és a keresletet növelik a támogatási programok. A közlemény szerint a Praktiker Magyarországon 20 áruházat működtet, és csaknem 1700 embernek ad munkát. Mintegy 340 beszállítójuk 85 százaléka magyar vállalkozás. Az áruházlánc 32-33 százalékra becsüli a barkácspiaci részesedését, amivel a második legnagyobb piaci szereplő.    
    

A Praktiker az első áruházát 1978-ban Luxemburgban nyitotta meg, majd európai áruházláncot épített ki, és önálló vállalattá vált. Magyarországon 1998 óta működnek. A német konszern 2013-ban fizetésképtelenséget jelentett, de a belföldi üzleteket egy leányvállalatuk működtette, így közvetlenül nem érintette őket a csőd. A magyarországi áruházakat csak 2016 januárjában adták el, vevőjük, a Wallis Asset Management Zrt. Praktiker-üzletként működtette tovább ezeket.
    

A Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. 2019-ben majdnem 67,9 milliárd forint, 2020-ban több mint 76,2 milliárd forint nettó árbevétellel zárt. A nyereség 3,53 milliárd forintról 4,43 milliárd forintra nőtt 2019-ről 2020-ra - derül ki a nyilvános beszámolóból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com