Fónagy János: hatszázezer nyugdíjas lakhatását javíthatja a Vidéki otthonfelújítási program

Kétezer-kilencszáz kistelepülésen mintegy 600 ezer nyugdíjas lakhatását javíthatja a szerdán induló Vidéki otthonfelújítási program - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Fónagy János hangsúlyozta, a kormány 2010 óta folyamatosan dolgozik azon, hogy segítse a családok saját tulajdonú ingatlanhoz jutását, illetve a meglévő otthonaik korszerűsítését. A megfizethető lakhatás biztosítása érdekében a kormány idén ismét elindította a 21 intézkedésből álló, új gazdaságpolitikai akcióterv keretében a Vidéki otthonfelújítási programot.

Az ötezer lakos alatti kistelepülésen élő nyugdíjasok saját tulajdonú, lakhatásra szolgáló ingatlanuk korszerűsítésére pályázhatnak.

A program hárommillió forintos támogatása hárommillió forintos önerővel vehető igénybe, a felújítások megvalósítását hatmillió forintos kamattámogatott hitel segítheti. A hitel fix kamata 3 százalék - közölte az államtitkár.

A kistelepüléseken álló régebbi házak jellemzően klasszikus építőanyagokból készültek. A programból megvalósítható a víz, a csatorna, az elektromos áram, a gáz bevezetése, fürdőhelyiség vagy WC kialakítása, a fűtési rendszer korszerűsítése, az épület külső festése, színezése, a tető rendbehozatala vagy napelem telepítése. Elvégezhető a klíma- vagy a használati meleg vizet biztosító berendezés beépítése vagy cseréje, a belső tér felújítása, az épület szigetelése, a nyílászárók cseréje. A támogatás lehetővé teszi akár kerítés vagy a lakóingatlanhoz tartozó garázs építését is - ismertette a lehetőségeket a politikus.

Fónagy János kifejtette, a korábbi tapasztalatok alapján arra számítanak, hogy több tízezer olyan kistelepülésen élő nyugdíjas lesz, aki igénybe veszi a támogatást. Korábban a legnépszerűbb felújítási cél az épület szigetelése, a nyílászárócsere, a fűtőberendezések korszerűsítése, illetve a komfortfokozat emelése volt.

Az államtitkár elmondta, igyekeztek a lehető legegyszerűbbé tenni az igénylést. Ez megtehető a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatain személyesen vagy a szervezet honlapján található nyomtatvány kitöltésével. Fónagy János az M1 aktuális csatornán elmondta azt is, a program lehetővé teszi, hogy a nyugdíjas a hitelfelvételbe bevonja a vele egy háztartásban élő családtagját is.

Az államtitkár rámutatott, a kormány valamennyi intézkedésének meghozatalakor vizsgálta, milyen hatással lesz az a lépés a nyugdíjasokra. Az első pillanattól kezdve garantálta a nyugdíjak értékállóságát, visszaállította a 13. havi nyugdíjat, bővítette a nyugdíjasok foglalkoztatási lehetőségeit, és egyszerűsítette az egészségügyi szolgáltatások igénybevételét is. De az árrés korlátozása is a nyugdíjasok mindennapjait érinti legközvetlenebbül - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com