Fónagy: több mint 27 ezer bajba jutott devizahiteles család kapja vissza az otthonát

Több mint 27 ezer bajba jutott devizahiteles család kapja vissza az otthonát a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) felajánlásának köszönhetően - mondta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.Fónagy János hozzátette: az eszközkezelő az elmúlt hónapokban több mint 32 ezer volt tulajdonost hívott fel, annak érdekében, hogy újra tulajdonosaivá váljanak korábbi ingatlanuknak.

Mint elmondta, a megkeresettek közül tízből kilenc úgy nyilatkozott, hogy visszavásárolja ingatlanát, tíz százaléka azonnali, 90 százaléka pedig részletfizetéssel. Egyösszegű kifizetés esetén a vételár azonos azzal az összeggel, amit az eszközkezelő fizetett az ingatlanért 5-8 évvel ezelőtt - mondta az államtitkár és hozzáfűzte, hogy a vételár a lakóhely besorolásától függően akár további 35 százalékkal is csökkenhet.

    
Az államtitkár kitért arra is, hogy részletvásárlás esetén a havi törlesztő 11 ezer forint körül alakul majd, amelyhez 360 hónapos futamidőt állapít meg a törvény, tehát gyakorlatilag 30 év alatt kell az ingatlant kifizetni. Emlékeztetett: 2010 után a Fidesz-KDNP kormánya a forintosítással lezárta a devizahitelek korszakát, bevezette az árfolyamgátat, amelynek köszönhetően 180 ezer család 50 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesült, lehetővé tette a végtörlesztést, ezzel 170 ezer család kapott lehetőséget arra, hogy kikerüljön a "hitelcsapdából" és a bevezetett banki elszámoltatás által gyakorlatilag minden devizahitelesnek csökkentette a visszafizetendő hitelét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com