Fontos határidőre figyelmeztet az adóhatóság

December 20-a péntek több szempontból is fontos adózási határidő: egyrészt ez a határideje a társaságiadó-feltöltésnek, és ugyancsak december 20-ig lehet az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) fizetők körébe bejelentkezni, vagy abból kijelentkezni - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleménye.

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kettős könyvvitelt vezető belföldi illetőségű adózónak és külföldi vállalkozónak a 2013. adóévre már bevallott adóelőlegét 2013. december 20-ig az adóévi várható adó összegére ki kell egészítenie. A kiegészítési kötelezettség azokra a társaságokra vonatkozik, amelyeknek 2012-ben az árbevétele meghaladta a 100 millió forintot.

NAV1Ennek a körnek az adóév utolsó havi, negyedévi adóelőlegét a feltöltéssel egyidejűleg december 20-áig kell megfizetnie. A kiegészítés összegét ugyancsak az ez ideig benyújtandó 1301 számú bevalláson kell szerepeltetni. Az adózók ugyancsak december 20-áig dönthetnek, hogy 2014-ben az eva szabályai szerint adóznak, vagy kijelentkeznek az eva hatálya alól. Az eva körbe való bejelentkezéshez és az onnan való kijelentkezéshez a 13T103, illetve a 13T203 számú bejelentőlapot kell benyújtani.

A NAV közleménye szerint a kisvállalati adó (kiva) alanya december 1-jétől december 20-ig jelentheti be elektronikusan a NAV-hoz az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, hogy adókötelezettségeit 2014-ben nem a kisvállalati adó szabályai szerint teljesíti. A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

forrás:MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com