FruitVeB: a március végi fagy a barackfák virágzásában okozta a legnagyobb kárt

A március végi fagy 40-90 százalék közötti virág- és rügykárt okozott a kajszibaracknál fajtától és régiótól függően, az őszibaracknál a virágkár 30-60 százalékra becsülhető, de ettől akár még átlagos is lehet a termés - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az MTI-vel hétfőn.Apáti Ferenc kifejtette, hogy az enyhe február miatt az idén szokatlanul korán kezdődött a gyümölcsfák fejlődése. A korai kajszibarack fajták már március közepére kivirágoztak, a fagyok idején már közel teljes virágzásban volt az összes kajszifajta, az őszibarackok virágzása 40-60 százalékosra tehető. A többi gyümölcsfaj még nem virágzott a fagyok megérkezésekor, amelyek nagyobb mértékben a dél- és nyugat-magyarországi termesztőkörzeteket sújtották.

    
Az alelnök ismertette, hogy a kajszibaracknál a fagy miatt a korábban nyíló fajták károsodtak nagyobb, míg a középérésű és késői fajták kisebb mértékben. A kajszibarackfákat a tavalyi nagy termésmennyiség megterhelte, így a virágzása is gyengébb az előző évhez képest - jegyezte meg. A cseresznyefák ugyan még nem virágzanak, azonban a korai fajtáknál jelentős a rügykár, elsősorban a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon, kisebb mértékben az északi és keleti országrészeken.


A meggy és a szilva esetében mérhetők kisebb rügykárok, de jelenleg úgy tűnik, hogy ezek a termést egyelőre nem veszélyeztetik.  Az alma és a körte esetében jelentősebb károsodás egyelőre nem látszik - sorolta. A március végi fagyok okozta virág- és rügykárokból egyelőre  érdemi következtetést nem lehet levonni a várható termésre - mondta az alelnök. Hozzátette, hogy többnapos, nagyon erős lehűlések várhatók, amelyek szintén hatással lesznek a termésre, május közepéig pedig további fagyok is előfordulhatnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com