FruitVeB: az idén kedvezőbb lesz a szamócatermés

A téli és tavaszi fagyok az idén nem okoztak érdemi kárt a magyar szamóca ültetvényekben, ezért a termelők a kedvező hozamú évekhez hasonlóan, 700-800 hektárról, mintegy 15 ezer tonna szamócát takaríthatnak be - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gyümölcsfőbizottságának elnöke az MTI érdeklődésére.Apáti Ferenc ismertette, hogy a magyarországi szamócatermő terület 40-50 százalékát teszi ki a szabadföldi termesztés, amelynek hektáronkénti termelési költsége évente 4-8 millió forint, míg a hajtatott termesztés ennél többe kerül. A magyar szamóca szüretelése a viszonylag kis területű fűtött fóliákban vagy üvegházakban április 10. és 20. között, a fűtetlen helyeken április 20. és 30. között kezdődik, ugyanakkor nagyobb mennyiségben csak május első felében, a szabadföldi kultúrák betakarításával jelenik meg a piacon.

    
A magyar szamóca fogyasztói ára áprilisban kilogrammonként 2000-3500 forint körül mozgott, míg az importgyümölcs ennél jóval, csaknem 50 százalékkal olcsóbban volt kapható. A vásárlók a magyar szamóca árának jelentős csökkenésére májusban, az alacsonyabb termelési költségű, szabadföldi szamóca megérkezésével számíthatnak - tette hozzá.
    

Az elnök szerint magas a gyümölcs termelési kockázata, mivel termesztése sok munkával és nagy tőkebefektetéssel jár. Emellett jövedelmezősége is alapvetően az elért hozamoktól függ, mivel az értékesítési ár érdemben nem befolyásolható. A jövedelmezőség eléréséhez hektáronként 20-30 tonna hozam szükséges, amely magas fokú technológiai precizitást és szaktudást igényel. Szaktudással azonban egyre kevesebben rendelkeznek és a munkaerőhiány is jellemző a szektorra.
    

Magyarországon a termelés jelentős része a Szentendrei-szigeten, Nagykőrös-Lajosmizse-Nyársapát, valamint Szatymaz-Zsombó térségében folyik, az országban megtermelt szamóca 90 százalékát belföldön fogyasztják el, 10 százalékot pedig az osztrák, a lengyel és a szlovák piac vesz fel. Ezzel szemben jelentős az ország importja, a magyar termés körülbelül felét teszi ki a kereskedelemben nagy mennyiségben jelenlévő spanyol, olasz és görög szamóca - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com