FruitVeB: még nem okoz nagyobb gondot a jelenlegi időjárás

Még nem okoz nagyobb gondot a jelenlegi - viszonylag meleg és csapadékos - időjárás sem a zöldségtermesztésben, sem a gyümölcsösökben - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke szerdán az MTI kérdésére.

Ledó Ferenc úgy vélekedett: a szántóföldi növények esetében, amennyiben marad a mostani időjárás, és nem lesz szeles idő, nem tudják a gazdálkodók időben elkezdeni a talajművelést. Pedig például a borsót, a hagymaféléket, sárgarépát már március elején el kellene kezdeni vetni - tette hozzá.

zoldseg

A gyümölcsösökben a most tapasztalható melegebb idő nagyon hátráltatja a metszést, elsősorban az almásoknál, és a mélyebben fekvő gyümölcsösökben már a sok eső miatt a belvíz is megjelent. De a gond még nem olyan mértékű, mint a szántóföldi növényi kultúrák esetében - mondta a FruitVeB elnöke.

Jelezte: a kertészek a lassú tavaszodásnak örülnének, mert a hidegebb időben a vegetációs folyamatok nem gyorsulnának fel. Most ugyanis a gyümölcsösökben, főként a csonthéjasoknál 2-3 héttel előrébb tart a vegetáció, mint egy átlagos évben.

Ha ugyanis az időjárás továbbra is a mostanihoz hasonlóan meleg lesz, akkor egy-egy nagyobb lehűlés - ami nagyobb mínusz 10-12 Celsius foknál - károsíthatja a csonthéjasokat, de például az almásokat még nem. A FruitVeB elnöke szerint ugyan akkor még lehet mínusz 10 Celsius foknál hidegebb.

Hozzáfűzte: a gyümölcsösökben a virágzás árpilis elején kezdődik a csonthéjasoknál és a hónap vége felé virágzik az alma, így minél előbb van a virágzás, annál nagyobb a kitettség, az esély arra, hogy véletlenül jön egy fagy, ami miatt nem alszanak nyugodtan a kertészek.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com