Fundamenta: ügyfélbarát változások a lakás-takarékpénztárak szabályozásában

Az ügyfelek számára  kedvezően változott a lakás-takarékpénztárak szabályozása - hívja fel a figyelmet a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.. A társaság prognózisa szerint az új kihelyezések idén akár 15-20 százalékkal is nőhetnek a magyar lakáshitelpiacon.A Fundamenta törvényi kötelezettségének eleget téve július 1-jétől 3 hónapról 2 hónapra csökkenti újonnan kötött lakás-előtakarékossági termékének kiutalási és felmondási időszakát.

Az ügyfelek így egy hónappal rövidebb várakozási idővel juthatnak hozzá állami támogatással növelt megtakarításukhoz, illetve kedvező kamatozású lakáskölcsönhöz - ismerteti szerdai közleményében a lakáskassza.

További jelentős változás, hogy a lakás-takarékpénztárak az eddigi 75 százalék helyett mostantól már szabad eszközeik 90 százalékát helyezhetik ki úgynevezett áthidaló kölcsönként. Az áthidaló kölcsön a lakás-takarékpénztárak esetében azt a fix kamatozású lakáscélú hitelt jelenti, amit az ügyfél a szerződés szerinti megtakarítási idő lejárta előtt igényel, akár már a megtakarítási szerződés megkötésével egyidejűleg is.


Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója a közleményben kifejti: az elmúlt hónapban a Fundamenta hitelállománya meghaladta a 300 milliárd forintot, amellyel részesedése a teljes hazai lakáshitel-állományban 10 százalék fölé emelkedett. A társaság a lakáshitelek iránti magas kereslet fennmaradására számít az év további részében is. A Fundamenta prognózisa alapján a magyar lakáshitelpiacon az idei éves új kihelyezés elérheti akár az 540-560 milliárd forintot is, azaz 15-20 százalékkal nőhet a 2016. évi 468 milliárd forinthoz képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com