Fürdőszövetség: július 1-re minden magyarországi fürdő kinyithat
Július 1-re minden magyarországi fürdő megnyithat - mondta a Fürdőszövetség alelnöke kedden az M1 aktuális csatornán.Kovacsics Imre közölte, a kormánytól kapott 50 százalékos bértámogatás is hozzájárult ahhoz, hogy a fürdők munkavállalóik 70-80 százalékát megtartották. Megjegyezte, hogy bár a fürdők csak védettségi igazolvánnyal látogathatók, az élővizes fürdőhelyek anélkül is, ezért szakmai szervezetként már jelezték a kormánynak és a Magyar Turisztikai Ügynökségnek is, hogy szeretnék a könnyítést a fürdőknek is megkérni.
Kérdésre válaszolva elmondta, a fürdőfejlesztések nem álltak le, példaként említette a miskolci és a hajdúszoboszlói beruházásokat, valamint azt, hogy Győrben 100 százalékos kormányzati támogatás mellett a Modern városok programban 22 milliárd forintból épül fürdő.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások