Gabonatermesztők: tízévente egyszer van ilyen jó termés

Tízévenként egyszer van olyan jó gabonatermés, mint a tavalyi, de még ennél is ritkábban fordul elő, hogy egyszerre kiemelkedő az őszi búza és a kukorica terméseredménye - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az MTI-nek.

goszA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön hozta nyilvánosságra a fontosabb őszi betakarítású növények 2014-es terméseredményeit. Kukoricából csaknem 9,2 millió tonnát takarítottak be a múlt évben, 34,7 százalékkal többet az előző évinél.

A termésátlag elérte a hektáronkénti 7,74 tonnát. Búzából 3,5 százalékkal többet, 5,2 millió tonnát takarítottak be, a termésátlag 4,71 tonna volt.

A GOSZ elnöke úgy fogalmazott: Magyarországon a 7,7 tonnát meghaladó hektáronkénti átlagtermés kifejezetten jó. Ez a hozam ugyan Nyugat-Európában és az amerikai kukoricaövezetben "nem kelt feltűnést", de Magyarország a mérsékelt égövben van - jegyezte meg.

A KSH adatait kommentálva az MTI-nek Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének (Gabonaszövetség) főtitkára elmondta: a gabonaárak a jó termés miatt csökkentek ugyan Magyarországon, de nem zuhanásszerűen. Ennek oka, hogy a magyarországi árakat alapvetően a világpiaci árak határozzák meg, amelyek követik a világpiaci tendenciákat.

Elmondta: a búza minősége 2014-ben gyengébb volt a szokásosnál, ugyanis a megtermett gabonamennyiség mintegy harmadát tette csak ki a malmi minőségű búza. Ezért a malmi búza tartotta az árát. A takarmánybúza ára elvált a malmi búzáétól, és csökkent.

A kukorica ára szintén csökkenő trendet mutat, ám az utóbbi hetekben ennek a terménynek az ára is elkezdett nőni - mondta a főtitkár.

Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója elmondta: a világpiaci árak csökkenő tendenciája Magyarországra is hat, így a kukorica ára most tonnánként 40 ezer forint körül van. Ennél magasabb a takarmánybúza ára, ami tonnánkét 42-43 ezer forint körüli, míg a malmi búza ára 50 ezer forint feletti.

Hozzátette: az alacsonyabb árak ellenére, a jó termés miatt, a gazdáknak erősödött a jövedelempozíciója.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com