Garantiqa: a válságot enyhítő garanciaprogram év végéig elérhető marad

Egész évben elérhető marad a válság negatív hatásainak enyhítését célzó Garantiqa Krízis Garanciaprogram - tájékoztatta az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. az MTI-t csütörtökön.Kiemelték: a beruházási hitelekhez kapcsolódó Krízis Investment Hitelgarancia futamideje 10-ről 15 évre emelkedik. Az Európai Bizottság határozatának nyomán a gazdaság segítése érdekében nyújtható állami támogatások idén június 30.

helyett december 31-ig alkalmazhatók - idézték fel a közleményben.

   
Tavaly a vállalati szektor forrásbevonási igénye meghaladta a programra eredetileg előirányzott 500 milliárd forintos keretösszeget - jelezte a Garantiqa. A kkv-k külső forrásbevonásához a Garantiqa kezességére 2021-ben mindvégig szükség lesz - tették hozzá az idei év első két hónapjának statisztikáira hivatkozva. A közleményben arra is kitértek, hogy a krízis garanciaprogram elindításával a Garantiqa a mikro-, kis- és középvállalkozások mellett a nagyvállalatok számára is elérhetővé tette a garanciaeszközt.
    

Búza Éva vezérigazgató a közlemény szerint elmondta, hogy február végéig közel 21 ezer szerződéssel csaknem 870 milliárd forintot meghaladó volumenű hitelnek a gazdaságba áramlását tették lehetővé a Garantiqa Krízis Garanciaprogramon keresztül. A vezérigazgató felidézte: a napokban az állami háttérrel vállalható kezesség volumene 2200 milliárd forintról 2500 milliárd forintra emelkedett a kormányzat döntésének eredményeképpen.
    

A vezérigazgató hangsúlyozta: eredményeik jóval a középtávú stratégiában kitűzött célok felett alakultak. Ebben szerepe volt a rendkívüli üzleti aktivitásnak és a válság hatásainak enyhítése érdekében, a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében végrehajtott intézkedéseknek. A Garantiqa kezességvállalási portfóliója 2020 végére 512 milliárd forinttal nőtt, ami 66 százalékos bővülés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com