Gazdaságfejlesztési miniszter: állja a sarat a gazdaság, alacsony szinten az álláskeresők száma

Az elhibázott brüsszeli szankciók ellensúlyozásaképp kidolgozott, 11 lépésből álló intézkedéscsomag eddig sikerrel védte meg a munkahelyeket: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat havi gyorsjelentése szerint 2022 novemberében 233 609 álláskeresőt tartottak nyilván, amely a valaha mért negyedik legalacsonyabb mérték - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter.A tájékoztatás szerint ennél kedvezőbb szintet kizárólag idén júniusban, júliusban és augusztusban lehetett látni. Az álláskeresők számának alakulása 2022 első tizenegy hónapjában - a szankciók sújtotta gazdasági helyzet ellenére is - kiemelkedően kedvező, havonta átlagosan 239 ezer volt. Az eddigi legkedvezőbb éves átlag a 2019-ben látott 250 ezer fő volt. Megdöbbentő, de 2010 elején, a szocialista kormányzás időszakában, az álláskeresők száma meghaladta a 650 ezret.
   

A kormány 2010 óta a munkaalapú gazdaság kiépítésén és a teljes foglalkoztatás elérésén dolgozik. Ezt a célt a kormány a válsághelyzetekben sem adja és adta fel, folyamatosak a vállalkozások megerősítését és a munkahelyek megtartását célzó támogatások. A kormány többek közt kiterjesztette a kamatstopot a kkv-kra és rendkívül kedvezményes hitelt biztosít a Széchenyi Kártya Programon keresztül.


Mindemellett az augusztus közepétől elérhető "Vállalkozások regionális munkaerő támogatása" program már 11 ezer nehéz foglalkoztatási helyzettel rendelkezőnek segített elhelyezkednie. Esetükben a támogatás mértéke eléri a 8,4 milliárd forintot - hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com