Gazdaságfejlesztési miniszter: már meghaladja az 510 ezer forintot az átlagbér

A magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően 2022 októberében is tovább nőttek a bérek - hangsúlyozza Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a szerdán az MTI-nek küldött közleményében.Felidézi, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint októberben a bruttó és a kedvezmények nélkül számolt nettó bérek is 18,4 százalékkal nőttek az előző évhez képest, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó bére októberben 510 500 forintot tett ki. Így 2010-hez képest már több mint két és félszeresére emelkedett az átlagkereset.
    

Kiemeli, hogy bár a szankciós infláció hatása jelentős, 2022 első tíz hónapjában - azaz a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben - is nőttek a reálbérek az előző évhez képest, összességében 4,3 százalékkal. Ez is rámutat arra, hogy a korábbiakhoz hasonló, dinamikus reálbéremelkedéshez békére van szükség, és meg kell szüntetni a káros szankciókat - teszi hozzá a miniszter.
    

A kormány addig is mindent megtesz a szankciók ellensúlyozása, a vállalkozások talpon maradása és megerősödése, valamint a bérek töretlen növekedése érdekében - hangsúlyozza Nagy Márton, jelezve, hogy már több mint 2 ezer milliárd forintos védvonalat hoztak létre többek közt a rendkívül kedvező hitelek biztosításával és a kamatstop kiterjesztésével.
    

Hozzáfűzi: emellett megegyezés született a minimálbérről is, amely a legalacsonyabb bérek emelkedéséhez járul hozzá; a partnerekkel történt megállapodás szerint idén 16 százalékkal 232 ezer forintra emelkedik a minimálbér, és 14 százalékkal 296 400 forintra a garantált bérminimum összege. Mindez közvetlen és közvetett módon 1,5-2 millió munkavállaló bérének növekedéséhez járul hozzá - jelzi a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com