Gazdaságsegítő intézkedéseket jelentett be a hongkongi vezetés

A vállalatokat és a lakosságot segítő intézkedéseket jelentett be Paul Chan hongkongi pénzügyminiszter, melyekkel a városban uralkodó politikai és társadalmi zűrzavar, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háború negatív hatásait kívánják enyhíteni - írta internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap egy pénteken megjelent cikkben.A 19,1 milliárd hongkongi dollár (714,5 milliárd forint) összértékű intézkedések a hongkongi kormányzat reményei szerint 0,3 százalékkal növelhetik a város gazdasági teljesítményét, ám szakértők szerint a recesszió így is elkerülhetetlen. A pénzügyminiszter sem derűlátó, ugyanis a júliustól szeptember végéig tartó, aktuális negyedévben is gazdasági visszaeséstől tart, ezért a kormányzat a bruttó hazai össztermék (GDP) növekedésére korábban közölt 2-3 százalékos előrejelzését 0 és 1 százalék közé csökkentette.


    
Chan a természeti csapás hasonlatával élve úgy fogalmazott: "a tájfun már felénk tart". Hozzátette: "fel kell készülnünk, mielőtt a helyzet rosszabbra fordul". Arra figyelmeztetett, hogy Hongkong technikai recesszióval nézhet szembe, amennyiben az aktuális negyedévben a GDP rosszabbul teljesít az idei második negyedévnél, amikor is az év első negyedévéhez képest 0,3 százalékkal esett vissza.
    

Az intézkedéseknek köszönhetően mintegy 1,3 millió adófizető élvezhet adómentességet, a kormányzat továbbá emeli az idősek és az alacsony bérért dolgozók juttatásait, valamint támogatást nyújt a kisvállalkozásoknak és az iskolás korú gyerekeket nevelő szülőknek - ismertette a részleteket Chan. Iris Pang, az ING kínai befolyási övezettel foglalkozó közgazdásza a SCMP-nek úgy nyilatkozott: az intézkedések nem elegendőek ahhoz, hogy megakadályozzák a gazdaság további visszaesését. Rámutatott: a makrogazdasági mutatók többsége folyamatosan romlik július óta, így egészen biztosan recesszióra lehet számítani a második fél évben. Előrejelzése szerint a növekedés 1,4 százalékra lassulhat, szemben a 2018-as 3 százalékos emelkedéssel.
    

A vállalatokat segítő intézkedések egyik célja a külkereskedelem élénkítése, miután - nagy mértékben az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus hatására - a hongkongi export júniusban 9 százalékkal esett vissza éves összevetésben. Pang azonban kétségesnek látja, hogy a hongkongi exportőrök valóban ki tudnák használni a kormányzat nyújtotta segítséget, sokan ugyanis nem mernek rendeléseket felvenni Donald Trump amerikai elnök kiszámíthatatlan lépései miatt.
    

Azzal kapcsolatban, hogy a csütörtökön bejelentett intézkedések segíthetnek-e a kedélyek csillapításában a hónapok óta tartó, egyre hevesebb tüntetéseket illetően, a SCMP által idézett demokráciapárti és kormánypárti törvényhozók, valamint a lakosság tagjai is egyaránt szkeptikusan vélekedtek. Meglátásuk szerint a tüntetések középpontjában politikai kérdések állnak, ezért a megélhetést segítő intézkedések keveset nyomnak a latba, ha egyáltalán számítanak valamit is, különösen, hogy a tiltakozások résztvevőinek egy része nem esik a közvetlen kedvezményezettek körébe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com