Gépjárműimportőrök egyesülete: 7 százalékkal csökkent az új személygépkocsik eladása novemberben

Novemberben 13 265 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerdán az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.Az év első 11 hónapjában 115 300 új személyautó került forgalomba, ami éves összevetésben 19 százalékos csökkenés. Ugyanakkor a visszaesés mértéke hónapról hónapra csökken, így a módosított előrejelzésénél mintegy 8 százalékkal jobb eredményt vár az MGE.

    
A szervezet áprilisban módosította 2020-ra vonatkozó előrejelzését, a korábban prognosztizált 155 ezer helyett csak 118 ezer új személygépkocsi forgalomba állítására láttak esélyt az idén, de az ismertetett adatok alapján ennél több autó kerül majd forgalomba december végéig. A novemberben forgalomba helyezett 2279 új kis haszonjármű 1 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál. A január-novemberi időszakban 19 400 új kis haszonjármű került forgalomba, ami 17 százalékos csökkenés éves összevetésben. Az MGE áprilisban módosított előrejelzésében 26 ezer helyett 22 ezer kis haszonjármű forgalomba helyezése szerepel.
    

Az új motorkerékpárok eladásánál megszűnt a visszaesés, a január-novemberben forgalomba helyezett 4149 motor 4 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az év első 11 hónapjában forgalomba helyezett 3100 nagy haszonjármű 37 százalékkal volt kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. Az ugyanebben az időszakban forgalomba került 580 autóbusz 2 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com