Gerhardt Ferenc: 6 millió dollár a Golgotáért, vagy nincs üzlet

A tulajdonos dönti el, hogy eladja-e Munkácsy Mihály Golgota című festményét a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) 6 millió dollárért (1,6 milliárd forintért). Ha nem, nincs üzlet; a jegybanknak nincs beleszólása a kép védettségébe - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke, az MNB Értéktár Programjának vezetője pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.MNBA Golgota tavaly november 20-án hivatalosan is felkerült a védett művészeti alkotások közé, a kép védetté nyilvánítása miatt indult hatósági eljárásban február 21-ig kell döntést hozni. Gerhardt Ferenc a rádióműsorban kifejtette: műtárgybecslői véleményekkel alátámasztva és egyéb művészettörténeti véleményekkel megtámogatva tették a 6 millió dolláros ajánlatot a Golgota tulajdonosának, Pákh Imrének.

Hozzátette: nagyjából ugyanezért az árért vásárolták meg korábban Kanadából a Munkácsy-trilógia másik darabját, a Krisztus Pilátus előtt című képet.

"Van egy világpiaci árreferenciánk, amit hajlandóak vagyunk odaadni. Amennyiben a tulajdonos mást gondol a Golgota eladhatóságáról, ha van vevője, akkor az ügylet lebonyolódik. Ha nem, akkor sajnos nem. Az, hogy a kép védett és nem lehet kivinni az országból, az a magyar művészeti hatóság, a Forster Központ kompetenciája, az MNB-nek ebbe nincs beleszólása" - hangsúlyozta az alelnök.

Amint arról a Magyar Idők című lap csütörtöki számában írt, Pákh Imre, a mű amerikai-magyar tulajdonosa, aki megfellebbezte a védetté nyilvánításról szóló határozatot, továbbra is jogellenesnek és indokolatlannak tartja az eljárást. A tulajdonos a debreceni Déri Múzeumban kiállított Golgotát letakartatta.

Az MNB alelnöke elmondta, hogy a nagy nyugat-európai központi bankoknak igen komoly műkincs- és ingatlan-gyűjteményük van. "A fő cél az, hogy az MNB visszahozza azokat az emblematikus, a maguk nemében különleges műkincseket, amelyeknek magyar vonatkozása van, akár a tulajdonos, akár a művész oldaláról, illetve az elmúlt évszázadokban a történelem viharai során külföldre kerültek" - fogalmazott Gerhardt Ferenc.

Emlékeztetett arra, hogy erre a célra az MNB elkülönített egy összegkeretet, amelyet a jelenlegi vezetés mandátuma alatt szándékozik felhasználni. Az alelnök képmutatónak és abszurdnak nevezte azt a megközelítést, amely abból indul ki, milyen más fontos célokra lehetne ezt az összeget elkölteni.

Mint elhangzott, az MNB rendkívül hosszú és bonyolult folyamat végén vásárol műkincset. A jegybank eladási ajánlatokat kap, ezeket megszűrik azok az intézmények, amelyek ezzel foglalkoznak. Emellett az Értéktár Programnak működik egy tanácsadó testülete, amelyben az országos közgyűjtemények irányítói, kultúrpolitikai vezetők vesznek részt, és a háttérben ott van a magyar múzeumi élet teljes szakembergárdája.

"A megvásárolt műkincsek kivétel nélkül hazai közgyűjteményekbe kerültek. Példaként említhetem a Kövesi-gyűjteményt, amelyet a miskolci Herman Ottó Múzeumba helyeztünk el. A napokban fog Magyarországra érkezni egy németalföldi tájképfestő műve, amely a Szépművészeti Múzeumban lesz látható" - fejtette ki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com