GFM: 19 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, új vállalkozóvá válást segítő program indul

A háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzet ellenére éves alapon 19 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2023 márciusában, ezzel Magyarországon 4 millió 707 ezer főre emelkedett a munkavállalók száma - közölte a Gazdaságfejlesztési minisztérium pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen megjelent adataira reagálva.A szaktárca közleményében ismerteti: a munkanélküliek aránya 4 százalékot tett ki, ami a 7. legalacsonyabb az EU-ban. Külön eredmény, hogy az előző hónaphoz képest 0,9 százalékponttal csökkent a fiatalok munkanélkülisége (10,3 százalék), amely mintegy negyedével kedvezőbb az uniós (14,4 százalék) átlagnál.
    

Az adatok rávilágítanak, hogy a kormány intézkedései hatékonyan és eredményesen védik meg a munkahelyeket, a teljes foglalkoztatottságot, a családokat. Annak érdekében, hogy hazánkban a foglalkoztatottság tovább bővüljön, 14 vármegyében és a fővárosban új vállalkozóvá válást elősegítő munkaerő-piaci program indul. A program keretében a jogi és pénzügyi alapismeretek megszerzése után az álláskeresőként nyilvántartottak üzleti tervet nyújthatnak be, amely alapján - pozitív elbírálás esetén - támogatást kaphatnak a vármegyei kormányhivataltól.


A vállalkozás beindításához 6 hónapig az állam biztosítja a minimálbér összegét, azon felül pedig legfeljebb mintegy 3,5 millió forintos tőketámogatásban részesülhetnek az érintettek. A vállalkozás indítását elősegítő vármegyei programokról friss információt a helyi foglalkoztatási osztályok adnak, a részletek a foglalkoztatási portálon elérhetők - tájékoztat a GFM közleménye.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com