GFM: 4,766 millió a foglalkoztatottak száma, még soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon

A kormány a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is mindent megtesz a munkahelyek megvédése érdekében. A KSH adatai szerint egy év alatt 51 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, így júniusban már 4 millió 766 ezer fő dolgozott hazánkban. A kormány intézkedései tehát nemcsak megvédték, hanem tovább növelték a munkahelyeket, soha ennyien még nem dolgoztak Magyarországon - kommentálta a legfrissebb statisztikai adatokat pénteki közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Eközben a munkanélküliek aránya 3,8 százalékot ért el - fűzte hozzá. Kiemelte, hogy az EU-ban Magyarországhoz képest másfélszer magasabb a munkanélküliség szintje, Görögországban és Spanyolországban pedig meghaladja a 10 százalékot.
    

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány célja a munkahelyek és a családok megvédése. Ehhez helyre kell állítani a gazdasági növekedést és meg kell őrizni a magas beruházási aktivitást. E célok elérése, továbbá a versenyképesség megerősítése érdekében a kormány gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el. A kormány áramár-plafont vezetett be és kiszabadította a vállalkozásokat a fixáras áramszerződésekből, 650 ezer forintra emelte a SZÉP-kártya kedvezményes keretét. Emellett a kkv-kra kiterjesztett kamatstop bevezetésekor 60 ezer, jelenleg pedig mintegy 28,5 ezer vállalkozást véd meg a magas kamatoktól.
    

A munkahelyek és a családok megvédését szolgálja továbbá a 6 milliárd forintos kerettel augusztus 1-től elinduló Vállalkozó Start II. program is - írta közleményében a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com