GFM: a Huawei vezetőivel egyeztetett Nagy Márton

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kedden munkaebéd keretében találkozott a Huawei vezetőivel - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kedden az MTI-vel.A megbeszélésen részt vett Jim Lu, a Huawei európai elnöke, Gao Weijie, a Magyarország és Nyugat-Balkán régió vezérigazgatója, valamint Jason Xie, a magyar leányvállalat vezérigazgatója. A Huawei valamennyi üzletágával jelen van Magyarországon, itt működik a vállalatcsoport Kínán kívüli legnagyobb logisztikai és gyártóbázisa, a Huawei Európai Ellátó Központ, ahol több mint kétezren dolgoznak - írták.
    

A közlemény szerint a felek a munkaebéden áttekintették a világ és benne Magyarország gazdaságának digitális kihívásait, kiemelt figyelmet fordítva a digitális átállásra és az ehhez kapcsolódó kormányzati programokra. Nagy Márton megállapította, hogy a háború és az elhibázott szankciók súlyos károkat okoztak a globális gazdaságban, fokozzák a bizonytalanságot és növelik a bizalmatlanságot. Ilyen időkben különösen nagy szükség van olyan stratégiai partnerekkel való együttműködésekre, mint a Huawei - tette hozzá.
    

A megbeszélés központi témája a kormány Nemzeti Digitalizációs Stratégiája (2022-2030) volt, illetve a Huawei lehetséges részvétele a magyar gazdaság digitális átállásában. A felek megállapították, hogy elengedhetetlen egy gyors fejlődést lehetővé tevő, magas színvonalú hazai technológiai infrastruktúra létrejötte. Nagy Márton a találkozón kijelentette, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió legjobban teljesítő tíz országa közé akar kerülni a digitális gazdasági és társadalmi fejlettséget tekintve is.


Ebben fontos szerepet játszanak az olyan megbízható, magas színvonalú technológiát képviselő partnerek, mint a Huawei. A felek egyetértettek abban, hogy keresni kell az együttműködés további lehetséges útjait, így az egyeztetések folyamatosak maradnak a jövőben is - olvasható a GFM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com