GFM: a kormány letöri az inflációt, így augusztustól újra nőnek a reálbérek

A kormány a rezsivédelemmel, az árstopokkal, legújabban pedig a 15 százalékra emelt kötelező akciózással, valamint az online árfigyelővel harcot folytat annak érdekében, hogy letörje az inflációt. Az intézkedések hatékonyak, az infláció az év eleje óta már harmadával csökkent, októberre pedig egy számjegyűre olvadhat - állapította meg csütörtöki közleményéven a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).A kormány számára az infláció elleni sikeres küzdelem kulcskérdés, ugyanis a korábbi években megszokott folyamatos reálbér-növekedési időszakot így állíthatja helyre. Az elhúzódó háború és az elhibázott szankciók miatt megugró infláció következtében 2022 szeptemberétől napjainkig reálbér-csökkenés valósult meg, amelyre hosszú évek óta nem volt példa - ismerte el a GFM.
    

A kormány a szankciós inflációból eredő problémákra gyorsan reagált, a meghozott inflációellenes intézkedéseknek és a bérek nagyarányú növekedésének köszönhetően augusztustól újra reálbér-növekedés valósulhat meg Magyarországon és minden esély megvan arra, hogy éves szinten ne csökkenjen, hanem emelkedjen a bérek vásárlóértéke.
    

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium rámutat: korszakos eredmény, hogy az elmúlt 10 évben folyamatosan, azaz minden egyes évben nőtt a fizetések vásárlóereje, így 2010-hez képest a tavalyi év végére összességében több mint 70 százalékkal volt magasabb a keresetek reálértéke. 2024-ben a növekedés helyreállításával és az infláció mértékének további drasztikus leszorításával újra lehetőség nyílik a korábbi években megszokott, éves szinten átlagosan 5 százalék feletti reálbér-növekedési ütem visszaállítására.
    

A minisztérium kitért arra is, hogy 2010-hez képest 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma, a legfrissebb adatok szerint Magyarországon közel 4,8 millióan dolgoznak, miközben még soha nem volt ilyen kevés a regisztrált álláskeresők száma. A kormány legfőbb célja változatlan, a családok védelme érdekében a munkahelyek megtartása mellett hosszú távon is biztosítani kell a reálbérek növekedését - erősítette meg a GFM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com