GFM: elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagysikerű Az év felelős foglalkoztatója díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft. - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) hétfőn az MTI-nek eljuttatott közleményében.Kiemelték, hogy a háborús időkben is kiemelten fontos a családok, a munkahelyek védelme, a munkáltatók folyamatos fejlődésének biztosítása. Ezt a minisztérium szerint szemléletváltással, új eszközök alkalmazásával lehetséges elősegíteni, így lehetnek képesek hatékonyan és eredményesen reagálni a változó munkavállalói igényekre.
    

Hozzátették: a díjra idén öt kategóriában pályázhatnak a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozások, középvállalkozások, nagyvállalatok és egyéb gazdálkodó szervezetek, amelyek olyan tevékenységük vagy jó gyakorlatuk bemutatásával indulhatnak, amelyek felelős foglalkoztatási célt valósítanak meg. Például érdemben tesznek a munka és magánélet egyensúlyáért, a közösségépítésért, a társadalmi felelősségvállalásért.
    

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. Második alkalommal van lehetősége LOW -Budget különdíjra pályázni azoknak a cégeknek, amelyek alacsony költségvetésből valósítottak meg innovatív, felelős foglalkoztatói jó gyakorlatokat. Idén is lehetőség van a FiatalokÉRT különdíjra pályáznia, azoknak a cégeknek, akik aktívan tesznek a fiatal, 30 év alatti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért.
    

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2023-ban a A Főváros Felelős Foglalkoztatója különdíjat ajánlja fel a legjobb, budapesti székhellyel rendelkező pályázónak. Az Év Felelős Foglalkoztatója 2023 pályázaton részt vett szervezetek, valamint a jó eredményt elért pályázók továbbá többletpontot kaphatnak az OFA Nonprofit Kft., 2023. szeptemberétől 2024. év végéig meghirdetett pályázatain. A pályázati beadási határideje 2023. augusztus 15. a részletes információk az OFA Nonprofit Kft. honlapján találhatók - olvasható a GFM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com