GFM: hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást

A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (kivéve Magyar Szakszervezeti Szövetség), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően a mai napon hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást - tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az MTI-t hétfőn.A munkaadók és munkavállalók megegyezésének köszönhetően december 1. napjától a minimálbér havi bruttó összege 266.800 forintra, a garantált bérminimum havi bruttó összege 326 000 forintra emelkedik. Ezzel 2010-hez képest a legkisebb kötelező keresetek már több mint 3,5-szeresére nőnek, hiszen 2010-ben a minimálbér 73 500 forintot, a garantált bérminimum 89 500 forint tett ki.
    

A minimálbér és garantált bérminimum összegének jelentős, 15 százalékos, illetve 10 százalékos emelése jelentős mértékben hozzájárul a családok megvédéséhez, a reálkeresetek növeléséhez - közölték. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által aláírt megállapodás ennek megfelelően is hangsúlyozza, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum két számjegyű emelése szociális indíttatású, célja, hogy folytatódjon a legalacsonyabb keresetűek bérének felzárkózása.
    

A felek által aláírt dokumentum ajánlásként fogalmazza meg, hogy a vállalkozások az általános béremelés során - figyelembe véve a 2024-re prognosztizált inflációt - törekedjenek a bérek reálértékének növelésére. A megállapodás mindezek mellett azt is rögzíti, hogy a felek tárgyalást kezdenek a minimális bérek rendszere megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a kötelező legkisebb bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket, valamint azt, hogy a felek elkötelezettek a kollektív szerződéskötés ösztönzésében - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com