GFM: már meghaladja az 560 ezer forintot az átlagkereset

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb 2022 novemberére vonatkozó adatai szerint tovább folytatódott a bérek növekedése. Tavaly novemberben az átlagos bruttó bér 563 600 forintot tett ki, azaz egy év alatt 16,8 százalékkal növekedett, miközben a kedvezményekkel számított nettó bér 17,6 százalékkal nőtt, így elérte a 387 800 forintot - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).2022 első 11 hónapját tekintve a bruttó bérek 17,5 százalékkal nőttek, ami azt is eredményezi, hogy tavaly november végéig a reálkeresetek összességében - a szankciós inflációs helyzetben is - 3,4 százalékkal emelkedtek, így a bérek továbbra is megőrizték a vásárlóerejüket.
   

A keresetek növekedése idén, azaz 2023-ban is tovább folytatódhat, hiszen a megállapodásoknak köszönhetően a minimálbér 16 százalékkal, a garantált bérminimum 14 százalékkal emelkedett. A kormány ugyanakkor nemcsak a bérek növekedését segíti, hanem a rezsicsökkentés átlagfogyasztás mértékéig történő megvédésével havi 181 ezer forintot hagy a családok zsebében, valamint kamatstoppal és élelmiszer-árstoppal küzd a káros, magyarok által elutasított szankciók negatív hatásaival szemben.


Annak érdekében pedig, hogy a bért adó vállalkozások, a magyar gazdaság megőrizze stabilitását és versenyképességét, a Baross Gábor Újraiparosítási hitelprogrammal már mintegy 3000 milliárd forintnyi, azaz a GDP 4 százalékának megfelelő finanszírozási forrást biztosít számukra - ismerteti a GFM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com