GFM: Nagy Márton Sanjeev Guptával, a Liberty Steel vezetőjével egyeztetett

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerdán hivatalában fogadta Sanjeev Guptát a Liberty Steel Group ügyvezető elnökét és a cég vezetőségét - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-vel szerdán.A közlemény szerint a találkozón a felek áttekintették a Dunaferr működtetésének helyzetét, továbbá megállapították, hogy a Dunaferr stabil működése és fejlesztése, valamint a munkahelyek megvédése érdekében tovább folytatódik a megkezdett munkafolyamat és a szoros együttműködés. A megbeszélésen a Liberty hangsúlyozta, hogy elkötelezettek a zöld acélra történő mielőbbi átállás mellett, ez jelenti az ágazat jövőjét.
    

A Dunaferr a korábbi külföldi menedzsment felelőtlensége, az elhibázott szankciók miatt vált fizetésképtelenné. A vasmű megmentésében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium aktív szerepet vállalt. A nyílt és transzparens felszámolási eljárás keretében végül a Liberty Steel adott be érvényes és nyertes pályázatot, így a Dunaferr értékesítése sikerrel zárult - áll a közleményben.
    

Nagy Márton hangsúlyozta, hogy az értékesítés fontos mérföldkő, azonban a munka neheze csak most kezdődik. A kormány elkötelezett az acélipar és a magyar ipar jövője szempontjából is kiemelkedő zöld átállás mellett, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pedig továbbra is mindent megtesz a térség országgyűlési képviselőjével, Mészáros Lajossal együttműködve a munkahelyek és a családok megvédése, a Dunaferr helyzetének hosszú távú rendezése érdekében - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com