GFM: több mint 1 milliárd dollárt vont be a globális pénzügyi piacról az Exim

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó Magyar Export-Import Bank Zrt. szerdán, jelentős sikerrel, 5 éves futamidejű devizakötvény-aukciót hajtott végre, amelynek során 1,25 milliárd dollár összegű forrást gyűjtött közel 150 európai és amerikai befektetőtől.A GFM csütörtöki közleménye szerint a kötvények iránt jelentős kereslet mutatkozott, melynek eredményeképp az előzetesen várt hozamszintnél kedvezőbb, 6,32 százalékos, euróban kifejezve 5,7 százalékos kamat mellett jutott forráshoz az Exim.
    

A sikeres kibocsátás és az aukción tapasztalható több mint háromszoros túljegyzés jól példázza, hogy Magyarország és a magyar gazdaság iránt a nemzetközi piaci bizalom töretlen, hazánkat és az Eximet a globális pénzügyi színtéren is elismert szereplőként, megbízható partnerként kezelik a befektetők - áll a közleményben. A nemzetközi devizakötvény-kibocsátáson realizált forrásbevonás hozzájárul, hogy az Exim - a jelenlegi kedvezőtlen hitelezési környezetben - tovább erősítse kiemelt szerepét a magyar gazdaság finanszírozásában, kedvező forrásokat biztosítva a hazai vállalkozói szektor számára.
    

Az eredményes nemzetközi kötvénykibocsátás a jelenlegi háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben különösen fontos, mivel teret biztosít a hazai vállalkozások teljesítményének és versenyképességének növekedéséhez, ezáltal elkerülhető a recesszió, biztosítható a teljes foglalkoztatottság és a családok védelme - közölte a GFM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com