Gion Gábor: a GDP bővüléséhez hozzájárult a keresetek növekedése is
Már nemcsak az export vezérli a magyar gazdaságot, hanem a keresetek 10 százalék feletti növekedése is, amely jelentős mértékben növeli a fogyasztást - kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt friss adatokat Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten.Az államtitkár ismertette, hogy a harmadik negyedévben az előzetes adattal megegyezően 5 százalékkal bővült a GDP - amelynek már több mint 70 százalékát a szolgáltatások teszik ki - az egy évvel korábbihoz képest, a kiigazított adatok 4,8 százalékos növekedést mutatnak.
Az év első kilenc hónapjában a növekedés 5,1 százalékot tett ki. 2010-hez viszonyítva pedig 32,3 százalékkal erősödött a magyar gazdaság. Az adatok azt mutatják, hogy a magyar gazdaság elmozdult a magasabb hozzáadott értéket teremtő tevékenységek felé. Kiemelte, hogy a statisztikai adatok szerint szeptemberben az előző év azonos időszakához képest a bruttó és a nettó keresetek is 12 százalékkal emelkedtek nem kis részben a hatéves bérmegállapodásnak, járulékcsökkentéseknek, a minimálbéremelésének köszönhetően.

(Forrás: MTI)
Hozzászólások