GKI: a középosztály átlagjövedelme nőtt, részesedése az összes jövedelemből csökkent 2010 óta

A magyarországi középosztály átlagjövedelme 16 százalékkal volt magasabb tavaly 2010-hez képest, ugyanakkor e réteg részesedése az összes jövedelemből stagnált a vizsgált időszakban - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az Eurostat adataira hivatkozva az MTI-vel kedden.A mintegy 3 milliós középosztálynak a részesedése az összes jövedelemből enyhe ingadozás mellett ugyan, de alapvetően stagnált 2010 óta: akkor 32,2 százalék volt, 2016-ban pedig 32,3 százalék jutott erre a csoportra. Körükben az egy főre jutó havi reáljövedelem a 2010-es 98,9 ezer forintról 114,5 ezer forintra emelkedett 2016-ra az uniós statisztika szerint.



Jövedelmi szempontból a középosztály alatt található csaknem 4 millió fő reáljövedelme tavaly 9 százalékkal volt magasabb 2010-hez viszonyítva, 73,8 ezer forintot tett ki. Ugyanakkor az összes jövedelemből a 2010-es 29,2 százalékról 2016-ra 27,7 százalékra csökkent a részesedése ennek a rétegnek. A második legmagasabb jövedelemmel rendelkező 10 százalék súlya az összes jövedelemből enyhén nőtt 2010-re 2006-hoz képest, majd tovább emelkedett 2016-ra, így 13,8 százalékról 14,3 százalékra nőtt az elmúlt tíz évben. A reáljövedelmük tavaly 21 százalékkal volt magasabb, mint 2010-ben, 159,9 ezer forint volt 2016-ban.


A leggazdagabb 10 százalék részesedése az összes jövedelemből a 2010-es 20,2 százalékról 2014-re 23,2 százalékra nőtt, azonban 2016-ra 22,6 százalékra mérséklődött. Havi átlagos reáljövedelmük tavaly 252,7 ezer forint volt, 32,5 százalékkal magasabb a 2010. évinél. A legszegényebb 10 százaléknál az elmúlt tíz év alatt, 2006-ról 2016-ra mindössze 6 százalékkal nőttek a reáljövedelmek, ugyanakkor míg ez a réteg 2010-ben még a jövedelmek 4,2 százalékával, addig 2016-ban már csak 3,3 százalékával rendelkezett.


A legmagasabb és a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező 1-1 millió fő egy főre jutó jövedelmében 2006-ban 7,5-szeres volt a különbség, ami 2010-re 4,3-szeresre olvadt, azonban 2016-a ismét nőtt a különbség, 5,4-szeresre - tette hozzá a gazdaságkutató. Az egyenlőtlenségek növekedése a gazdaságkutató szerint főleg az egykulcsos adónak, továbbá a szociálpolitikában történt változtatásoknak, egyebek közt a munkanélküli segély radikális csökkentésének és a közmunkában foglalkoztatottak számának növekedésének a következménye - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com