GKI: folyamatosan nő a nemzetközi kereskedelmi láncok súlya

A magyarországi tizenegy kereskedelmi üzletlánc 2020-ban 7,3 százalékkal több, 5306 milliárd forint bruttó forgalmat ért el, ezzel 2007-hez képest 96 százalékkal bővült, vagyis csaknem megkétszereződött a piac - hívta fel a figyelmet a GKI Gazdaságkutató legfrissebb elemzésében.Az MTI-nek küldött szerdai közlemény szerint eközben e piac szerkezetében jelentős változások következtek be: részben új boltok alapításával, részben a többi üzletlánc és egyéni kereskedő vásárlói körének elszippantásával előre törtek a diszkontláncok. 2010 és 2020 között a Lidl bolthálózata 51, az Aldié 74, míg a Penny Marketé 40 üzlettel bővült, forgalmuk pedig rendre 3,7, 6,7, illetve 2,3-szeresére emelkedett. Ezzel 2020-ra a Lidl lett a legnagyobb kereskedelmi üzletlánc Magyarországon.

    
Az elemzés szerint rajtuk kívül főként a Spar tudott nőni: az elmúlt évtizedben 189 új egységet nyitott, forgalma pedig közel megduplázódott. A Tesco és Auchan csak lassabban tudott bővülni. Előbbi 2013 óta be is zárta néhány üzletét, forgalma tíz év alatt mindössze 11 százalékkal bővült. Az Auchan elsősorban a Cora felvásárlásával és szupermarketek nyitásával növelte egységeinek számát, és 88 százalékkal árbevételét.
   

Az elmúlt 10 év átrendeződésének elszenvedői a főként kisebb élelmiszerboltokat működtető Coop, Reál és CBA. A lánchoz tartozó üzletek száma mindhárom esetben jelentősen csökkent, míg a forgalom éves átlagban 2-3 százalékkal nőtt vagy stagnált. A piac szerkezetének fenti átrendeződését részben a lakossági vásárlóerő alakulása és a többi bolt megszűnése is elősegítette. A községekben, ahol a "láncmentes" kisboltok mellett a Coop, a Reál és a CBA van jelen, 2012 és 2019 között nominálisan 76 százalékkal nőtt a vásárlóerő, ugyanakkor Budapesten 85 százalékkal, míg a többi városban 78 százalékkal. Ez a többi lánc számára előnyt jelentett.
    

A GKI elemzése szerint a beszerzési árak és a munkaerőköltségek gyors, míg a kistelepülési vásárlóerő ennél lassabb növekedése mellett egyre több kisbolt jut el addig a pontig, hogy működését a továbbiakban nem tudja rentábilis keretek között folytatni. 2007-2020 között a kereskedelmi láncok boltjainak száma 24 százalékkal csökkent úgy, hogy közben a nemzetközi láncok bolthálózata bővült. 2020-ban 750 élelmiszer jellegű, nagyobb részt nem lánchoz tartozó bolt szűnt meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com