Göcseji aratónapokat rendeznek Nován

Hagyományőrző és látványos fesztiválprogramok váltják egymást július 13. és 15. között Nován, a göcseji aratónapokon. A búzaföldön kézi kaszások aratják a kenyérgabonát, a csűrben cséplőbandák versenyeznek, az aratóbálon neves együttesek zenélnek és a zalai falu lesz a helyszíne az Élő Bika Rodeó Közép-Európa Bajnokságnak.Amíg élnek azok az emberek, akik meg tudják mutatni, hogy történt egykoron a kenyérgabona betakarítása és tovább tudják adni a vidéki élet szokásait, tradícióit az új generációnak, addig a falunak kötelessége a népi kultúra hagyományait ápolni és megőrizni - mondta el a Lendvai Jenőné, a település polgármestere az MTI-nek.


    
A harmincadik, jubileumi rendezvényre a hagyományos versenyprogramok mellett számos újdonsággal készülnek Nován: a learatott tarlón mezítlábas futóversenyt rendeznek, a sportpályán vadnyugati stílusú bemutatókat tartanak. Július 13-án - az aratóverseny előestéjén - a Nemzeti Hang együttes ad koncertet, majd könnyűzenei együttesek lépnek színpadra.


Az aratóbandák július 14-én vonulnak ki a mezőre, hogy az előre kimért parcellán learassák az érett búzát. A nehéz fizikai munkát az évszázados tradíció szerint végzik: a kaszások után a marokszedők összegyűjtik, a kötözők kévébe kötik és keresztbe rakják a levágott gabonát. A kepe tövében megterítenek: a batyukból hagyományos aratási ételek, italok kerülnek elő.
    

A vetélkedés a sportpályán kialakított csűrben a cséplő-bandák versenyével folytatódik. A kicsépelt magot lemérik, emellett a zsűri a cséplés és a magtisztítás menetét és minőségét is értékeli. Az aratókoszorúkból a tematikához illő kiállítás nyílik és megrendezik a kaszakalapáló versenyt is. A fesztiválon bemutatkoznak a környékbeli hagyományőrző együttesek, dalkörök. A 100 Tagú Cigányzenekar különleges zenei produkcióval érkezik Novára,  az aratóbálon a Fáraó együttes játszik.
    

A hagyományőrző programok látványos elemekkel egészülnek ki: Nován először rendezik meg a bikarodeó közép-európai bajnokságot. Az előfutamok július 14-én lesznek, vasárnap a versenyfutamok között vadnyugati stílusú bemutatókat és a hazai western lovaglást felvonultató műsorszámokat láthatnak a nézők. Két napon át kézműves bemutatókkal várják a látogatókat, a gyermek pedig a népi játékokat is kipróbálhatják.


Július harmadik vasárnapján a hagyományőrző egyesület íjászati bemutatót tart, a lövész egylet szervezésében pedig sportlövészetre is lesz lehetőség. Ingyenesen lesz látogatható a helytörténeti gyűjtemény, és a rendezvény vendégei a novai katolikus műemlék templomot és az őshonos gyümölcsfákkal beültetett Tündérkertet is megtekinthetik.
    

A háromnapos programsorozatot vasárnap este az Ismerős Arcok zenekar koncertje zárja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com