Guller: továbbra is várják a jelentkezéseket a Kisfaludy-pályázatra

Még mindig várják a magánszálláshelyek tulajdonosainak jelentkezését a Kisfaludy-pályázatra; új funkciót kaphat a Bálna és szabályozni fogják a rövidtávú lakáskiadást - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön egy online beszélgetésben.Az ügynökség honlapjára feltöltött podcastban Guller Zoltán elmondta, eddig több mint 14 ezren pályáztak az MTÜ és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. június 4. és július 15.

között elérhető magán- és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírásra több mint 42 milliárd forint értékben. Ez mintegy 43 ezer szoba megújítását jelenti.

    
Mivel a teljes támogatás összegéből még mindig rendelkezésre áll több mint 18 milliárd forint, ezért továbbra is várják a jelentkezéseket - fűzte hozzá. A legtöbben Somogy, Veszprém és Zala megyéből pályáztak, és főként felújításra költik a támogatást, vagy kicserélik a régi bútorokat, de olyan is van, aki napkollektorokat szereltet fel az épületekre - mondta.
    

A beszélgetésben szó esett a budapesti Bálnáról is, amelyről Guller Zoltán elmondta: terveik szerint a Duna-parti épület lehet a Budapestre érkező szállodahajók központja, a város egyik kapuja. Hamarosan megkezdhetik a közbeszerzések kiírását, és úgy látja, hogy a Fővárosi Önkormányzattal is sikerül majd megállapodni, hogy a Bálnát átalakítsák és turisztikai központtá tegyék.
    

Hangsúlyozta, a koronavírus-járvány lehetőséget teremt arra, hogy az épületet felújítsák. Hozzátette, hogy szállodahajókkal csak tavaly több mint félmillió amerikai turista érkezett a fővárosba. Szólt arról is, a vidéki turizmus sokkal gyorsabban állhat talpra a járvány után, mint a budapesti. Ennek fő oka, hogy a főváros döntő részben a most elmaradó külföldi turisták kedvelt célpontja.
    

"Az világosan látszik, hogy Budapestet másképpen kell kezelni, mint a vidéki Magyarországot, hiszen a külföldi turisták visszatérése (...) sokkal lassabb, megfontoltabb lesz, mint a magyarok vidékre utazása" - fogalmazott. A főváros kapcsán Guller Zoltán megjegyezte, az egyik legfontosabb a rövidtávú lakáskiadás szabályozása, hiszen ez jelenleg nem megfelelő. Hozzátette, a kormány és az ügynökség dolgozik azon, hogy a mostani átmeneti időszakban a szükséges szabályozás elkészüljön.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com