Guller Zoltán: a tavalyinál is jobb eredményt ért el a belföldi turizmus júliusban és augusztusban

A belföldi turizmus nemcsak megközelítette, de meg is haladta a tavalyi számokat, és az előfoglalások alapján ősszel is kiemelkedő lehet a forgalom a hazai szálláshelyeken - mondta el Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legfrissebb podcastjában.Júliusban 1,2 millió belföldi vendég pihent a hazai szálláshelyeken, 160 ezerrel több, mint tavaly júliusban, és augusztusban is hasonló adatokat várnak - fejtette ki. Hangsúlyozta, hogy soha ennyi magyar turista nem üdült még belföldön július-augusztusban.

    
A legnépszerűbb úticél a Balaton, a teljes országos nyári vendégforgalom 40 százaléka itt realizálódott. A második leglátogatottabb célpont a Mátra-Bükk turisztikai térség, majd ezt követi Debrecen, Hajdúszoboszló és a Tisza-tó környéke - jelezte az MTÜ vezérigazgatója. Guller Zoltán elmondta, nagyon kedvezőek a szeptemberi előfoglalási adatok is, amelyek szerint szinte minden hétvégén csaknem teltházzal üzemelnek majd a vidéki szálláshelyek, és ez a tendencia várhatóan október közepéig folytatódik.
    

Kiemelte, hogy az MTÜ a napokban elindította új kampányát annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az őszi-téli-tavaszi turisztikai-kulturális-gasztronómiai lehetőségekre. Hozzátette ugyanakkor, hogy a fővárosi szálláshelyek a javuló számok ellenére még mindig alacsony töltöttséggel üzemelnek. Mint mondta, Budapesten a turizmus bevételeinek 96 százalékát a külföldi vendégek adják, az idei nyár vendégforgalma pedig jelentősen alacsonyabb a tavalyinál.
   

A vezérigazgató kitért arra, hogy minél gyorsabban próbálnak segíteni az ágazat szereplőinek. Felidézte, hogy mintegy 14 ezer magánszálláshely kapott fejlesztésekre összesen több mint 40 milliárd forintot. Az idegenvezetőknek kiírt pályázatra 155-en jelentkeztek, hat kivétellel mindenki nyert, a pénzt szeptemberben folyósítják.
    

Guller Zoltán kiemelte azt is, hogy újabb pályázati felhívás jelent meg a szabadvízi strandok felújítására, a 3 milliárd forintos keretösszegből újabb 80 strand újulhat meg a következő szezonra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com