Gulyás Gergely: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság megszenvedte a járványügyi válsághelyzetet, de  jó esély van arra, hogy Európában az egyik legstabilabb eredményt tudja produkálni - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón.Az idei esetleges gazdasági recessziót, jövőre jelentős növekedéssel tudjuk ellensúlyozni - tette hozzá. Gulyás Gergely elmondta: a munkahelyek megvédése terén is sikerült jelentős lépéseket tenni.

A kormány az eddigi és tervezett intézkedéseivel közreműködik összesen 1 millió 144 ezer 125 magyar álláshely védelmében, munkaerő-piaci vagy képzési támogatásában.

    
A miniszter elmondta: a regisztrált álláskeresők közül 175 ezren kaptak pénzbeli ellátást, a támogatási programok megvédtek 302 ezer munkahelyet, alapozó informatikai képzésre 62 ezren jelentkeztek, 12 ezren igényeltek hitelt a diákhitelt plusz keretében, 73 ezer 800 új munkahely létrehozását támogatják a beruházásösztönző programok, és 88 ezer közfoglalkoztatott van, de ez a szám szükség esetén 200 ezerig is felmehet.
    

Jó hír, hogy egyelőre csak 7 ezer új közfoglalkoztatott van - tette hozzá. A miniszter elmondta, hogy az Országgyűlés adócsökkentésekről is döntött. A szociális hozzájárulási adó július 1-jétől  17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken, ezzel mérséklődik az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás is szintén 15,5 százalékra, továbbá 12 százalékról 11 százalékra csökken a kisvállalatai adókulcs.
    

A kormány döntése nyomán a cégek akár teljes nyereségüket is félre tehetik társasági adó mentesen 4 éven belül megvalósuló magyarországi beruházásra, ha az nem haladja meg a 10 milliárd forintot - mondta Gulyás Gergely. A kabinet döntött arról is, hogy nemzeti konzultációt tart a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról. A sikeres védekezés alapja a nemzeti összefogás, ezért fontos, hogy megismerjük az állampolgárok véleményét - jegyezte meg a miniszter.
    

A kormány 5,1 milliárd forintos kultúratámogató csomagról is döntött a Magyar Művészeti Akadémiával egyeztetve, melynek célja, hogy a magyar kultúrát olyan helyzetbe hozzák, mintha nem lett volna járvány, és mérsékeljék a kultúrában dolgozókat ért károkat - ismertette Gulyás Gergely.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com