GVH: 15 milliós bírság a Foodorgany Kft.-nek megtévesztő hirdetések miatt

Megtévesztő hirdetések miatt 15 millió forintra bírságolta a Foodorgany Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

GVH, végtörlesztésA GVH csütörtökön kiadott közleménye kifejti: a Foodorgany 2011 augusztusa és 2013 áprilisa között az Update termékeivel kapcsolatban intenzív reklámkampányt folytatott. Reklámfilmekkel, sajtóhirdetésekkel, szórólapokkal, kültéri és vásárláshelyi reklámanyagokon valamint az interneten népszerűsítette az élelmiszerként forgalomba hozható Update termékeket.

A versenyhivatal szerint ezekben a reklámokban a cég jogsértően tulajdonított a termékeknek betegséget megelőző, illetve azt kezelő hatást, és valótlan, egészségre vonatkozó állításokat tett a termékekkel kapcsolatban. Ezenkívül valótlan állításokat tett az Update termékek összetételével összefüggésben, és valótlanul állította, hogy piacvezető.

A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók széles körét érte el, illetve időben elhúzódott, és részben egészségi problémával érintett fogyasztókat célzott meg, akik az átlagosnál érzékenyebbek az egészségi problémájukkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációk iránt, valamint hogy a jogsértéssel érintett termék bizalmi termék.

Enyhítő körülményként értékelte a GVH többek között, hogy a Foodorgany módosította a reklámjait, bevonta az egyes szórólapjait, felhívta a franchise partnerek figyelmét a jogsértéstől való tartózkodásra, és hogy honlapján feltüntette az OÉTI (Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet) oldalát, ami a fogyasztók tájékoztatását szolgálja.

A GVH a közleményben hangsúlyozza, hogy élelmiszerek reklámozásakor a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk a fogyasztóvédelmi rendelkezéseken túl az ágazati jogszabályokat is, így azt, hogy gyógyhatás nem tulajdonítható a termékeknek, illetve hogy egészségre vonatkozó hatásról való állítás megfogalmazása csak szűk keretek között, a szigorú európai normáknak megfelelően megengedett, igazolva az ágazati szabályoknak való megfelelést.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com