GVH: a járványhelyzet kihasználása miatt 85 millió forintos bírságot kapott az Ékszer TV-t üzemeltető cég

Jogsértőnek találta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Ékszer TV járvány elleni védőeszközöket (maszkokat, kézfertőtlenítőt, vitaminokat) árusító műsorait, ezért 85 millió forintos bírságot szabott ki a műsort üzemeltető Emporia Style Kft.-re - közölte a GVH kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a GVH lezárta a vizsgálatát, amelyet az Ékszer TV koronavírus-járvánnyal összefüggő termékeket értékesítő adásai miatt folytatott. A műsor a pandémia első hulláma idején, 2020 tavaszán országos tv-csatornákon keresztül értékesített a védekezéshez használt eszközöket: kéztisztító gélt, légzésvédelmi maszkot és immunerősítő multivitamint.
    

A versenyhatóság megállapította, hogy az adásban látható kedvezmények valótlanok voltak. A műsorban hirdetett kéztisztító-csomag csaknem 60 ezer forintos "eredeti" árról indult, az eljárás azonban feltárta, hogy a kiinduló árak fiktívek: a cég korábban soha nem alkalmazta őket. A GVH szerint jogsértőnek bizonyult a műsor nézőinek sürgetése is: a fogyasztókat többek között visszaszámláló óra, illetve a termékek korlátosságának, készlethiányának sulykolása biztatta mihamarabbi vásárlásra. Példaként a "Hiánycikk Európában, mi is a lehetetlennel küzdünk", illetve "Sajnos a készleteink kimerültek és a következő időszakban nagy valószínűséggel nem lesz kapható" mondatokat említették.
    

A vizsgálat azonban feltárta, hogy a termékek beszerzése a cég számára nem járt sem különösebb nehézséggel, sem többletköltséggel, így azokat a hiánnyal fenyegető folyamatos reklámüzenetek ellenére hónapokon keresztül azonos feltételekkel tudta kínálni a műsorban. A GVH a jogsértésekért 85 millió forintos bírságot rótt ki a műsort üzemeltető Emporia Style Kft.-re.


A hivatal döntésében figyelembe vette többek között, hogy a járvány első hullámának idején a fogyasztók a védekezést segítő eszközökből nagyobb volumenben, akár a korábbinál sokkal drágábban is hajlamosak voltak vásárolni. A nézők így az ilyen termékek készleteivel, elérhetőségével kapcsolatos üzenetekkel szemben kiszolgáltatottá, a reklámokra különösen érzékennyé váltak.
    

A hatóság - többek között a jogsértő reklámokra való közvetlen ráhatás hiányában - egyúttal megszüntette az eljárást a műsorokat sugárzó ATV-vel, illetve egy érintett reklámügynöki céggel szemben - olvasható a GVH közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com