GVH: a Pappas-csoport átveheti az Iveco gépjárművek forgalmazását

Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a Pappas-csoport átvegye az Iveco típusú kis és nagy haszongépjárművek, valamint buszok magyarországi forgalmazását, alkatrész értékesítését és szervízelését - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.

GVH, végtörlesztésA GVH közleménye szerint az összefonódás eredményeként az Iveco Magyarország Kft. felhagy az Iveco típusú gépjárművek importjával és szállításával is, s azzal a Pappas-csoportot bízza meg.

A Pappas-csoport részesedése az összefonódás után 55 százalékra nő az eddigi 43 százalékról, így a cégcsoport megerősíti piacvezető helyzetét a kis és nagy haszongépjárművek magyarországi piacán. A versenyhivatal megítélése szerint azonban ez nem vezet majd a verseny jelentős csökkenéséhez, egyrészt azért, mert a magyarországi közepes haszongépjármű piacon további három jelentős piaci részesedésű vállalkozás is jelen van (a MAN, a DAF és a Renault), másrészt a Pappas-csoport márkái és az Iveco nem tekinthetők egymás közeli versenytársainak.

A turistabuszok piacán az eddigi mintegy 30 százalékról 40 százalék körülire emelkedik a Pappas-csoport részesedése, azonban a GVH álláspontja szerint ez sem jár a verseny jelentős csökkenésével, mivel az érintett piacon további négy, viszonylag jelentős részesedéssel rendelkező vállalkozás van még jelen.

A Pappas-csoport fő tevékenysége Magyarországon a Mercedes, a KIA és a Fiat típusú gépjárművek kiskereskedelmi forgalmazására, alkatrész-ellátására és szervízelésére terjed ki.

Mindezekre figyelemmel döntött a GVH az összefonódás engedélyezése mellett - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com