GVH: a versenyhivatal mindig a piaci szereplőkkel együttműködve alakítja ki a jogalkalmazói gyakorlatát

Bevonja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az érintett piaci szereplőket és képviselőiket a jogalkalmazói gyakorlatának kialakításába azt követően, hogy az Országgyűlés elfogadja a versenytörvény módosítását - erről is beszélt Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a Kossuth rádió péntek reggeli adásában.A GVH közleménye szerint az elnök hangsúlyozta, hogy a nemzeti versenyhatóság minden esetben az érintett piacok szereplőivel együttműködve, széles körű konzultáció alapján alakítja ki a jogalkalmazói gyakorlatát, amelyet aztán közleményben tesz közzé.
    

Kiemelték: Rigó Csaba Balázs megerősítette, hogy az alapvető jelentőségű vállalkozások kijelöléséhez hasonló rendelkezésekre nemzetközi és hazai szinten is számos példa van. A cél a magyar fogyasztók és a tiszta verseny védelme. Még hatékonyabb lehet a GVH versenyvédelmi tevékenysége. Az igazságügyi tárgyú törvények módosítása keretében ugyanis számos ponton módosulhat a versenytörvény is - emlékeztetett a GVH.

Többek között német mintára - a német versenyjogi szabályozást alapul véve, ugyanakkor annál enyhébb formában - bekerülhet a versenytörvénybe az alapvető jelentőségű vállalkozásra vonatkozó rendelkezés, amely preventív megközelítéssel segítheti a GVH gyors és hatékony beavatkozását versenytorzítás esetén.
    

Rigó Csaba Balázs a műsorban úgy fogalmazott, hogy "a legjobb fogyasztóvédelem a verseny, a tervezett módosítások - az Országgyűlés általi elfogadásuk esetén - pedig a verseny élénkítését, versenytorzulás esetén pedig a verseny beindítását szolgálják" - emelte ki a versenyhivatal közleménye. A nemzeti versenyhatóság jogalkalmazó szerv, amely nem rendelkezik jogalkotói hatáskörrel - mutatott rá Rigó Csaba Balázs. Hozzátette azt is, hogy amennyiben az Országgyűlés elfogadja a 2024. április 2-án benyújtott törvényjavaslatot - és lesz elfogadott jogszabály - a GVH évtizedes saját gyakorlata és a vonatkozó nemzetközi legjobb gyakorlatok alapján, a piaci szereplőkkel és azok képviselőivel folyatatott széleskörű konzultáció után, részletes jogalkalmazói közleményben fogja tisztázni a versenytörvény módosításának gyakorlati alkalmazási részleteit - hangsúlyozták.
   

A GVH 2010 után vezette be, hogy a jogalkalmazói közleményeit széleskörű társadalmi egyeztetés eredményeként alakítja ki. Így járt el legutóbb 2023-ban az összefonódások engedélyezésére vonatkozó eljárásrend felülvizsgálatakor is, minden érintett piaci szereplői megelégedésére, amikor majdnem egy évig tartó konzultációsorozat eredményeként alakult ki a hatályos jogalkalmazói gyakorlat, emlékeztetett a GVH.
    

Rigó Csaba Balázs rámutatott, hogy a GVH ebben az esetben is így fog eljárni. Ez azt jelenti, hogy az érintett piaci szereplők és képviselőik, a GVH évtizedes gyakorlata alapján, részt tudnak venni a konkrét szabályok kialakításában és a számunkra megnyugtató, kiszámítható jogalkalmazói környezet megalkotásában. A GVH jogalkalmazóként eddig is csak jogellenes magatartások esetén lépett fel és ezután is így fog tenni. Aki jogkövető, annak eddig sem kellett és ezután sem kell tartania a GVH-tól - mutatott rá nemzeti versenyhatóság elnöke.
    

Rigó Csaba Balázs arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezett új hatáskör vonatkozásában maradéktalanul érvényesülnek a garanciális biztosítékok, hiszen az alkalmazás feltételei kizárólag versenyfelügyeleti eljárásban dőlhetnek el, továbbá a kijelölő és kötelezettséget meghatározó független versenytanácsi határozattal szemben közigazgatási per indítható. Az arányosság követelményére tekintettel a tulajdonjog korlátozása pedig csak, ahogy fogalmazott "ultima ratio", végső jogi lehetőség - hangsúlyozta közleményében a GVH.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com