GVH: együttműködő volt az Innovelle Pharma, ezért több mint 10 millió forinttal kevesebb bírságot kell fizetnie

Együttműködött a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) a megtévesztő hirdetések miatt elmarasztalt Innovelle Pharma Kft., amelynek ennek hatására több mint 10 millió forinttal kevesebb, 36 millió 450 ezer forintos bírságot kell fizetnie - közölte a GVH kedden az MTI-vel.A közlemény szerint még 2020 októberében a megtévesztő hirdetései miatt marasztalta el a hivatal a vállalkozást, amelyre csaknem 47 millió forintos bírságot szabott ki. Felidézték, hogy a GVH a 2020 októberében lezárt korábbi eljárásában megállapította: az Innovelle Pharma Kft. 2016. október 1-jétől 2020 áprilisáig a CalciTrio kalciumot, K2 vitamint és D3 vitamint tartalmazó étrendkiegészítő filmtabletta és pezsgőtabletta készítmény népszerűsítésénél alkalmazott, egészségre vonatkozó állításokkal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot és ezzel jogsértést követett el.


Az üggyel kapcsolatban a nemzeti versenyhatóság arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy az élelmiszerekkel összefüggő, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó reklámállításokat az európai közösségi jog közvetlenül szabályozza. A szabályozás szerint az élelmiszerekkel kapcsolatban tilos egészségre vonatkozó állítást tenni, kivéve, ha az megfelel a rendeletben meghatározott feltételeknek és szerepel a tudományos ismereteken alapuló, engedélyezett állítások tételes EU-s listáján.


Ezekkel az engedélyezett feltételekkel szemben az Innovelle Pharma Kft. megtévesztően azt állította reklámjaiban, hogy terméke segít eljuttatni és beépülni a kalciumot a csontokba, míg kizárólag azt állíthatta volna, hogy termékének összetevője részt vesz a normál csontozat fenntartásában. Ezért a vállalkozás kereskedelmi gyakorlata tisztességtelennek minősült - olvasható a GVH közleményében.


Kiemelték, hogy az Innovelle Pharma Kft. a versenyhivatal döntését követően élt a jogorvoslati lehetőségével. A bírósági felülvizsgálatok eredményeképpen a Kúria a jogsértésre vonatkozó megállapítást helyben hagyta, a bírságot tekintve azonban új eljárásra kötelezte a GVH-t. A nemzeti versenyhatóság a megismételt eljárásban a bírság újra számolásánál figyelembe vette, hogy a vállalkozás egy termékes középvállalkozó, valamint azt, hogy az új eljárásban együttműködő volt és lemondott a jogorvoslati jogáról.


Mindemellett a cég vállalta a megfelelési programjának fejlesztését a jövőbeli jogkövető kereskedelmi gyakorlat biztosítása érdekében. A GVH-nak nem elsődleges célja a bírságolás, ezért számos együttműködési lehetőséget kínál a vállalkozásoknak, aktív együttműködéssel az eljárások során is jelentősen mérsékelhető a bírság összege - ismertette közleményében a Gazdasági Versenyhivatal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com