GVH: élénkülő verseny, egyenlő feltételek az elektronikus fizetések piacán

Jövő január 1-jétől valamennyi, online pénztárgépet használó kereskedő számára kötelezővé válik az elektronikus fizetések elfogadása; a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) üdvözli, hogy a szabályozás egyenlő versenyfeltételeket biztosít a különböző elektronikus fizetési csatornák, például a bankkártyás, illetve az azonnali fizetési rendszerre épülő megoldások között.A GVH pénteki közleményében felidézte, hogy tavaly nyáron tette közzé a bankkártya-elfogadással kapcsolatban lefolytatott ágazati vizsgálatának eredményeit. A vizsgálat egyik következtetése az volt, hogy a legalacsonyabb forgalmú kereskedők számára a bankkártya-elfogadás költségei - elsősorban a fix költségek miatt - olyan magasak, hogy a kereskedők egy részének nem éri meg a bankkártyás fizetés elfogadását biztosítani.

    
A versenyhivatal szerint ezért kiemelten fontos és kedvező, hogy a kereskedelemről szóló törvény július 14-én kihirdetett módosítása nem a bankkártya-elfogadást, hanem az elektronikus fizetés elfogadását teszi kötelezővé a kereskedők számára. A szabályozás így egyenlő versenyfeltételeket biztosít a bankkártyás, illetve más elektronikus fizetési szolgáltatásoknak, például az idén márciusban elindított azonnali fizetésre épülő megoldásoknak. Erre a kereskedőknek is megfelelő felkészülési időt ad.
    

A GVH szerint számos pozitív hatása lehet a 2021. januárjában hatályba lépő szabályozásnak. A következő hónapokban általánosan elérhetővé válhatnak és elterjedhetnek azok a szolgáltatások, illetve fizetési megoldások, amelyek lehetővé teszik az elektronikus fizetéses tranzakciók gyors és biztonságos lebonyolítását, és élénkülhet a verseny a fizetési rendszerek piacán. Mindez csökkentheti a fizetési tranzakciók költségeit mind a hazai fogyasztók, mind a magyarországi kereskedők számára. Emellett csökkenhet a még mindig jelentős mértékű készpénzhasználat, ami szintén fontos közcél - hangsúlyozta közleményében a versenyhivatal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com