GVH-elnök: a versenyhatóságok Európa-szerte részt vesznek az infláció elleni küzdelemben (2. rész)

A hirtelen árrobbanás időszakában Európa-szerte hadrendbe állították a versenyhatóságokat az infláció elleni küzdelemben, amely új dimenzióval bővítette a feladatokat - hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke kedden a VI. Magyar Versenyjogi Fórumon, Budapesten.A Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Versenyjogi Egyesület és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Versenyjogi Kutatóközpontja rendezvényén a versenyjogi szakma magyar és nemzetközi képviselői vitatták meg az aktuális kérdéseket.

Rigó Csaba Balázs elmondta, az utóbbi időben a versenyhatóságoknak aktív szerepet kellett vállalniuk a gazdasági kihívások megoldásában, a versenyjognak pedig új fejleményekkel kellett szembenéznie, köztük azzal, hogy hatályba lépett a Digital Markets Act (DMA) európai szabályozás.
    

A GVH elnöke kiemelte, Magyarországon számos szakember dolgozik azért, hogy érvényesüljön a tisztességes piaci verseny, a fogyasztók védelme. Ebben meghatározó szerepük van a bíráknak, kormánytisztviselőknek, hatósági szakembereknek, ügyvédeknek, egyesületi tagoknak, szakmai szövetségeknek. Rigó Csaba Balázs a rendezvényre utalva elmondta, hogy a szakmai közösségnek szüksége van egy olyan fórumra, ahol lehetőség van a párbeszédre, az építőjellegű szakmai vitára.


A felgyorsult világ, a politikai és társadalmi krízisek a versenyhatóságokat is új, korábban nem tapasztalt kihívások elé állítják. A hatékony válaszok adásához pedig szükség van a kölcsönös tudásmegosztásra, tapasztalatcserére, mondta. A GVH elnöke az együttműködések egyik jó példájaként felidézte a montenegrói versenyhatósággal hétfőn aláírt megállapodásukat.
    

Hegymegi-Barakonyi Zoltán, a Magyar Versenyjogi Egyesület elnöke a fórumon elmondta, hogy az idén 30 éves egyesület célja a versenykultúra fejlesztése, a versenyjog népszerűsítése, a tisztességes verseny feltétleinek előmozdítása. Olivier Guersent, az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatója fontosnak nevezte a versenyhatóságok közötti információcserét. Megjegyezte, hogy Európában a világon egyedülálló módon rendkívül aktív közösséget alkotnak a nemzeti versenyhatóságok.
    

A főigazgató felhívta a figyelmet rá, hogy a digitalizáció egyre nagyobb teret kap a versenyfelügyeletben. Arra bíztatta a szakmai közösséget, hogy éljenek a digitalizációs eszköz adta lehetőségekkel, még akkor is, ha beszerzésük jelentős kiadással jár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com