GVH-elnök: hidat képzünk a nyugat-balkáni országok és a türk államok között

Hidat képzünk a nyugat-balkáni országok és a türk államok között - mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Isztambulban, az első alkalommal megrendezett Balkan Competition Platform konferencián.A GVH honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a Török Versenyhatóság által szervezett nemzetközi rendezvény célja, hogy a kölcsönös tudásmegosztás erősítésével és szakmai együttműködés kialakításával előmozdítsa a résztvevő országok versenypolitikai jogérvényesítésének fejlődését.


Az eseményen a Török Versenyhatóság és a GVH elnöke mellett – részt vettek Albánia, Bosznia-Hercegovina, a Bulgária, Észak-Macedónia, Görögország, Koszovó, Montenegró és Románia versenyhatóságainak elnökei, illetve vezetői is. Rigó Csaba Balázs a konferencián hangsúlyozta: "Magyarország és a magyar nemzeti versenyhatóság elkötelezett a konnektivitás, vagyis az összekapcsolódás mellett. Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy a blokkosodással szemben, egyfajta hidat képezzünk az egyes régiók és országok között.

Célunk, hogy előmozdítsuk a partnerségen alapuló szakmai együttműködést és kölcsönös tudásmegosztást"
– húzta alá GVH elnöke.


Úgy folytatták, hogy a Gazdasági Versenyhivatal kiemelt partnerségi viszonyt ápol a balkáni országok, illetve a türk államok versenyhatóságaival is. A magyar nemzeti versenyhatóság 2024 januárjában – illeszkedve Magyarország státuszához a Türk Államok Szervezetében – megfigyelőként csatlakozott a türk államok versenytanácsához, ez év áprilisában pedig kétoldalú együttműködési megállapodást is kötött a Török Versenyhatósággal - tették hozzá.


Mint írták, a GVH már közel két évtizede tölt be katalizátor szerepet a balkáni régió nemzetközi versenypolitikai együttműködéseiben. A hivatal és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2005 óta közösen működtet Versenyügyi Regionális Oktatási Központot (ROK) Budapesten. Az oktatási központ az OECD és a GVH szakmai hátterére építve, oktatási és szakmai programok szervezésén keresztül nyújt támogatást elsősorban a közép-, kelet- és délkelet-európai országok számára a versenypolitika, versenyjog és a versenykultúra fejlesztése, valamint a versenyhatóságok munkájának elősegítése érdekében, hozzájárulva a kedvezményezett országokban a verseny javításához és ezzel a gazdasági fejlődéshez. A ROK révén Magyarország és a GVH vezető szerepet tölt be a régión belül az átmeneti gazdaságok fejlesztésében és technikai segítségnyújtás terén - részletezték.


A budapesti oktatási központnak több kedvezményezettje van, mind a türk államok között (Azerbajdzsán, Kazahsztán és a Kirgizisztán), mind a balkáni térségben (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Észak-Macedónia, Koszovó, Montenegró, Románia) - tették hozzá. Rigó Csaba Balázs az isztambuli rendezvényen hangsúlyozta:


"a GVH mintegy két évtizede a nyugat-balkáni versenyhatóságok szoros szakmai partnere, s ezért elkötelezett abban, hogy a saját eszközeivel előmozdítsa az érintett országok mielőbbi csatlakozását az Európai Unióhoz". Közölték azt is, hogy a GVH – a magyar uniós elnökség hivatalos programjaként – október 22-én Budapesten rendezi meg az 50. Európai Versenynapot.


A nemzetközi eseményen a versenyjog legkiválóbb európai és hazai szakemberei vitatják meg a versenyképesség és a fenntarthatóság kapcsolatát a versenypolitikával, a digitális piacokról szóló jogszabály alkalmazásának eddigi tapasztalatait, továbbá a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeit, illetve kockázatait - írták.


A konferenciára a GVH a 27 uniós tagállam mellett, meghívta nyolc tagjelölt ország versenyhatóságát is, melyek közül öt (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia) a nyugat-balkéni régiót képviseli majd - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com