GVH: felértékelődnek a zöld ügyek

Felértékelődnek a zöld ügyek, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is fokozott figyelmet fordít erre a területre - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint nemzetközi konferenciát tartottak Budapesten a fenntarthatósági szempontok versenyjogi elemzésekben való figyelembevételéről. Ezen Rigó Csaba Balázs, a versenyhatóság elnöke arról beszélt, hogy nem elegendő az általános, elnagyolt hivatkozás a környezet védelmére mint célra, hiszen a fenntarthatóság sem "varázsige", amely félretolná racionális értékelést éppen a versenyt legsúlyosabban veszélyeztető jogsértések esetén.
    

Hozzátette: úgy gondolják, a magyar jogszabályi környezet és az európai uniós iránymutatások együttesen megfelelő keretet teremtenek az ilyen szempontok megfelelő értékeléséhez.  "Nem tűrjük a hamis zöld védekezést, nem tűrjük a greenwashingot!" - hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs. A résztvevők panelbeszélgetések keretében vitatták meg a közgazdasági elemzés kérdéseit, illetve a jogterület magyarországi helyzetét, neves versenyjogi szakemberek segítségével.
    

A fogyasztói jóléti elemzések témakörét a magyar és a holland versenyhatóság, illetve az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának vezető közgazdászai, illetve a görög versenyhatósági igazgatóság tagja járták körül, míg a magyarországi joggyakorlatot a GVH szakértője és magyar jogászok elemezték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com