GVH: jogsértően reklámozta a Nutriversum Kft. étrend-kiegészítőit Gődény Györggyel

Az uniós ágazati szabályokkal ellentétesen, a fogyasztókat megtévesztve reklámozta étrend-kiegészítőit Gődény György gyógyszerésszel a Nutriversum Kft. a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfői közleménye szerint. A versenyhivatal 23,6 millió forintos bírságot szabott ki az ügyben.A GVH tavaly év végén indított vizsgálatot a Nutriversum étrend-kiegészítők reklámjai miatt, amelyek Gődény György gyógyszerész szereplésével népszerűsítették a termékeket a YouTube-on, illetve egyéb csatornákon.
    

Megállapították, hogy a reklámok az élelmiszerekre vonatkozó uniós szabályokkal ellentétesen hirdették az étrend-kiegészítőket a gyógyszerésszel, hangsúlyosan kiemelve a végzettségét és foglalkozását.

A közösségi szabályozás értelmében a kereskedelmi üzenetekben - tartalmuk valóságától függetlenül - tilos élelmiszerekkel kapcsolatban orvos, egészségügyi szakember, vagy - bizonyos kivételekkel - egészségügyi szervezet ajánlásaira hivatkozni.
    

A GVH vizsgálata emellett tartalmi problémákat is talált: egyes hirdetések ugyanis megtévesztően sugallták a cég étrend-kiegészítőiről, hogy fogyasztásuk képes kiváltani a változatos, kiegyensúlyozott étrendet. Hozzátették: az EU-s szabályozás szerint az étrend-kiegészítők reklámozásakor kifejezetten tilos erre utalni, hiszen tudományosan megalapozatlan, téves tájékoztatást jelent a fogyasztóknak.
    

Azt írták, a termékeket forgalmazó Nutriversum Kft. az eljárás során együttműködött a versenyhatósággal: eltávolította a kifogásolt videótartalmakat, elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslatról is. A cég emellett belső versenyjogi megfelelési programot készít a hasonló, jövőbeni jogsértések elkerülésére, a  GVH Versenytanácsa minderre tekintettel 23,4 millió forintra mérsékelte a bírság lehetséges összegét.
    

A GVH egyúttal 166 ezer forintos bírságot rótt ki a Gődény Györgyöt a marketing-együttműködésben képviselő East to West Hungary Trade Kft.-re - tudatta a versenyhatóság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com