GVH: már 100 termékkategória érhető el az online Árfigyelőben

Újabb 22 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer. Így már 100 termékkategóriában, összesen mintegy 3000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben, hat kiskereskedelmi lánc országszerte 1231 boltjában - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.Kiemelték, hogy az Árfigyelő pontosan, naprakészen megmutatja az árak változását, így azok csökkenését is.

A rendszer adatai szerint az árrésstop hatálya alá tartozó, alapvető élelmiszerek nagy többségének csökkentek az árai az elmúlt több mint egy hétben.

A lezajlott társadalmi egyeztetést követően bekerültek az Árfigyelőbe egyebek mellett különböző húsfélék és hentesáruk, halak, tejtermékek, valamint a rizs, a zsemle, a kakaópor és az őrölt kávé is - közölték. A termékkategóriák bővítése mellett az online Árfigyelő kényelmi funkciói is segítik a vásárlókat a GVH tájékoztatója szerint.

A rendszerben elérhető szabadon összeállítható bevásárlólista, illetve a térképes boltszűrő használatával a családok a húsvét előtti időszakban tervezett nagybevásárlások során is pénzt, illetve időt spórolhatnak meg.

Ehhez járul hozzá az is, hogy az árrésstop intézkedés március 17-i hatályba lépése óta az érintett 30 termékkategória nagy többségében csökkentek az árak az online Árfigyelő adatai szerint. Több alapvető élelmiszer esetében 30-40 százalékkal, illetve egyes termékek esetében több mint 50 százalékkal - közölték.

A GVH folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban tapasztalható piaci folyamatokat, illetve az élelmiszer-kereskedelem szereplőinek piaci magatartását a magyar fogyasztók védelme érdekében. A nemzeti versenyhatóság arra is nagy figyelmet fordít, hogy ne alakulhasson ki versenykorlátozó együttműködés az érintett piaci szereplők között. A GVH jelenleg is több eljárást folytat élelmiszer-kiskereskedelmi cégekkel szemben, tiltott árrögzítés, illetve megtévesztő reklámozás gyanújával - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com