GVH: megalapozatlan a Chocolate Brown hálózat állítása a szoláriumairól

Megalapozatlanul állította szoláriumairól a Chocolate Brown hálózat, hogy azok egészségesek, ezért üzemeltetőjét a fogyasztók kompenzációjára, ismeretterjesztő kampányra kötelezték - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden az MTI-vel.A versenyhivatal tavaly indított vizsgálatot a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun System Kft.-vel szemben, mert üzenetei azt a benyomást kelthették a fogyasztókban, hogy náluk egészséges, az emberi szervezetet nem károsító módon barnulhatnak. Ugyanakkor a tudományos álláspont szerint a szoláriumozás a bőrrák kialakulásának fokozott veszélyével jár, hosszabb távon kedvezőtlen hatást gyakorol az egészségre, és gyorsítja a bőr öregedését - közölte a GVH.

    
A hatóság vizsgálata megállapította, hogy a vállalkozás megtévesztő módon sugallta a fogyasztóknak, hogy szoláriumai "egészségesek", "bőrkímélőek", illetve "hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez". Szintén jogsértőnek bizonyultak az egészségi állapot javításával, a betegségek megelőzésével, kockázatuk csökkentésével kapcsolatos hatásokkal, különösen az influenza elleni védekezéssel összefüggésben tett reklámüzenetek - hívja fel a figyelmet a hatóság.
    

A GVH közölte, a cég az eljárás során együttműködött a versenyhatósággal, részben elismerte a jogsértést, és felhagyott a kérdéses üzenetekkel, több ízben felhívta franchise-partnerei figyelmét is, hogy tartózkodjanak az egészséggel kapcsolatos állításoktól. Ezért eltekintettek a bírság kiszabásától, ehelyett előírták a cégnek a jogsértést kompenzáló kötelezettségek végrehajtását.
   

 Ennek részeként visszatérítés jár minden fogyasztónak, aki a megtévesztő reklámokkal érintett időszakban, 2018 márciusa és 2019 márciusa között vásárolta az első bérletét a szolárium-hálózatban. A vállalkozás emellett fogyasztói tudatosságot növelő kampányt bonyolít le a szoláriumozás általános kockázatairól és hatásairól. A cégnek belső vállalati megfelelési programot is be kell vezetnie, amelyet a franchise partnerei számára is kötelezővé kell tennie - tájékoztatott a GVH.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com