GVH: megtéveszthette a fogyasztókat a Douglas parfüméria

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a "Parfümerie Douglas" Illatszer Kereskedelmi Kft.-vel (Douglas) szemben, a versenyhatóság gyanúja szerint a vállalkozás akciótartási gyakorlata és kommunikációja, illetve exkluzivitásra vonatkozó állításai megtéveszthetik a fogyasztókat.A GVH hétfői közleménye szerint azzal a gyanúval indítottak versenyfelügyeleti eljárást a Douglas-szal szemben, hogy a cég megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

A vállalkozás kedvezményt hirdető akciói során azt a benyomást kelthette a fogyasztókban, hogy akár 30-70 százalékos kedvezményre is szert tehetnek, annak ellenére, hogy az érintett termékek valószínűsíthetően egyáltalán nem voltak elérhetőek a maximális kedvezménnyel.

A cég akciótartási gyakorlatában emellett olyan rendszerszintű hiányosságok lehetnek, amelyek eredményeként az egyes promóciókban akciósnak hirdetett termékek száma nagyarányú a nem akciós termékekéhez képest, az akciós időszak pedig hosszabb az akció nélküli időszaknál. Ezek a gyakorlatok megnehezíthetik a fogyasztók tájékozott döntéshozatalát - jelezte a versenyhivatal.

A GVH azt is észlelte, hogy a Douglas a mobil applikációjában és a weboldalán a "Douglas Exkluzív" és 2025 őszéig a "Douglas Online Exkluzív" címkékkel azt a benyomást kelthette a fogyasztókban, hogy az adott termékek csak nála kaphatóak, ez azonban a termékek jelentős részére nem igaz. A vállalkozás így valószínűsíthetően nem az elvárható szakmai gondosággal járt el az állítások valóságtartalmának ellenőrzésekor - írta közleményében a versenyhatóság.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette, az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul - emelte ki a GVH. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com