GVH: megtévesztő hirdetések miatt 10 milliós bírság a TV Brands-nek

Megtévesztő hirdetések miatt 10 millió forintra bírságolta a TV Brands Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.

GVH, végtörlesztésA tájékoztatás szerint a GVH megállapította, hogy a TV Brands Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott és megtévesztő reklámokat tett közzé a Reduline 36 termékével kapcsolatban. A TV Brands Kft.

2011 áprilisa és 2013 júniusa között a termékkel kapcsolatban intenzív reklámkampányt folytatott.

A GVH, figyelembe véve az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal tájékoztatását megállapította, hogy a Magyarországon orvostechnikai eszközként forgalomba hozott termék gyógyászati segédeszköznek is minősül, így a termék hirdetésére vonatkoznak az ágazati, további reklámozási előírásokat részletező törvény előírásai is.

A versenyhivatal döntése szerint a TV Brands Kft. egyebek mellett a terméket nem a termékkategóriára vonatkozó speciális szabályoknak megfelelően reklámozta, egyes kötelező tájékoztatási elemeket nem jelenített meg. A többi között azt az üzenetet közvetítette a fogyasztóknak, hogy a termék alkalmazásával megerőltetés, diéta és testmozgás nélkül is le lehet fogyni.

A GVH Versenytanácsa megtiltotta a jogsértő magatartások további folytatását, a bírság kiszabásakor a reklámköltségekre alapozott.

Súlyosító körülményként értékelte a versenyhatóság, hogy a jogsértő reklámok célcsoportja azon sérülékeny fogyasztói kör, akik testtömegükkel való elégedetlenségük révén az átlagosnál kiszolgáltatottabbak, könnyebben befolyásolhatóak. A GVH ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte többek között, hogy a TV Brands Kft. a versenyfelügyeleti eljárás megindítását megelőzően megváltoztatta a kereskedelmi gyakorlatát.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com