GVH: megtévesztő kampánya miatt 45 millió forintos bírságot kapott DIGI

A DIGI a fogyasztókat megtévesztő kampánnyal vezette piacra mobiltelefon-szolgáltatását, többek között valótlanul ígért korlátlan mobilnetet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint, a hatóság 45 millió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért.A GVH december 21-én zárult versenyfelügyeleti eljárása megállapította: a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) DIGI Mobil szolgáltatásait bevezető, 2019-ben indított "Tesztelj velünk", illetve 2020-as "Próbáld ki" kampánya tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg. A vizsgálat szerint bár a cég promóciós - többek között óriásplakát és televíziós - hirdetései hangsúlyosan kiemelték a korlátlan mobilinternet lehetőségét, a szerződések ezzel szemben a szolgáltatás forgalmi korlátozásának, illetve lassításának lehetőségét tartalmazták.

    
Szintén megtévesztő volt, hogy a kampányok egyes reklámjai azt sugallták: az új szolgáltatás bárki számára elérhető. A konstrukciót azonban valójában csak a lefedettségi területen lakó, már DIGI/INVITEL előfizetéssel rendelkező fogyasztók, vagyis egy szűkebb kör érhette el. A távközlési cég kampányai jogsértő módon elhallgatták azt is a kezdeti időszakban, hogy a szolgáltatás keretén belül - megfelelő partneri megállapodások hiányában - még nem volt elérhető a külföldi használat (roaming) lehetősége. Ez ugyanis egy mobilszolgáltatás esetében lényeges jellemző, mely befolyásolhatja a fogyasztói döntést.
     

A versenyhatóság a bírság kiszabásakor figyelembe vette azt is, hogy a cég még a versenyfelügyeleti eljárást megelőzően, magától, szolgáltatásai bővítésével korrigálta a megtévesztéseket, elérhetővé tette a roamingot, illetve eltörölte az adatforgalmi korlátozást - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com